Járóka Fanni Mária

2019.11.28. 08:02

Félévzárás a Bányászban

Az őszi szezon utolsó bajnoki meccsét az Oroszlány ellen játszotta a tatabányai csapat. Sárközi Martint, az újonnan felkerülő 19 éves felnőtt játékost kérdeztem fociról, tervekről.

Bárdos László Gimnázium

Az őszi szezon utolsó bajnoki meccsét az Oroszlány ellen játszotta a tatabányai csapat. Sárközi Martint, az újonnan felkerülő 19 éves felnőtt játékost kérdeztem fociról, tervekről.

Forrás: Beküldött

– Hogyan telt a nyári felkészülés?

– Az első edzésen már megéreztem az ifi és a felnőtt csapat közti iramot. Rendkívül jól telt a felkészülés, és sok erő, munka van benne. Mondhatom ezt a magam és a csapat nevében.

– Milyen céllal vágtatok neki ennek a szezonnak?

– A fájó bicskei osztályozó mérkőzés után szerintem senkinek sem volt kérdés , hogy ebben a szezonban az NB3-ba való feljutás kötelező számunkra. Ezért dolgozunk nap mint nap , hogy a Bányász újra NB-s bajnokságban szerepelhessen.

– Hány éve focizol?

– 2007-ben kezdtem a pályafutásom itt Tatabányán, és egészen 2014-ig itt maradtam. Egy évet Budapesten az Airnergy Hungary Football Club akadémiájára igazoltam. 2016-ban vissza igazoltam a Bányászhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!