Horváth Hanna

2019.11.28. 07:56

10 éves a tatabányai ablaknyitogató

Idén 10. alkalommal rendezik meg Tatabányán az ablaknyitogatót, melynek előkészületei már a hét elején megkezdődtek.

Tatabányai Árpád Gimnázium

Fotó: Hagymási Bence

Az eseményt 2009-ben a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány rendezte meg először, melyet már akkor hagyományteremtőnek szántak. Ma már a Tatabánya Pont az rendezvény főszervezője. Most is advent első vasárnapján, kezdődik a kárácsonyi vásár.

December 1-én a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda előadásával nyitják az adventi vásárt. 6-án pénteken, 16 órától Mikulás várja majd a gyerekeket a Fő téren. Ezen a napon műsort a Micimackó óvoda adja. Advent második vasárnapján Szekeres Adrienn és DOHM Molnár Dominik, míg 15-én Vásáry André, a Bánhidai és az Óvárosi Református Egyházközségek közös kórusa ad műsor a kilátogatóknak. Advent utolsó vasárnapján, 22-én Iván István énekes, valamint a Felsőgallai iskola készül előadással.

A programsorozatot, a Herman DSE Judo szakosztálya zárja. Ekkor adják át az adományukat a Mosolygós Gyermekekért Alapítványnak a cipősdoboz akció keretén belül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!