Oroszlány

2022.06.19. 13:00

Zenével, sikerrel zárták a tanévet

A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színházterme adott otthont a Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola évzárójának.

W. Zs.

Az ünnepségen Domina József igazgató köszöntötte a megjelenteket. A dirigens a tavalyi év összegezéseként elmondta: tavaly szeptemberben csaknem 200 zenész, és több mint 130 táncos növendék kezdte meg tanulmányait 17 zenetanár, és 2 táncpedagógus irányításával. Megemlítette a Bordács Béla Megyei Zeneiskolai Vonósversenyt, továbbá az 55. Komárom-Esztergom Megyei Kamarazene Fesztivált és a Bakfark Gálát is, több tanári és családi hangverseny mellett. 

Az esemény megható pillanata volt, amikor öt növendék végső búcsút vett az intézménytől. Kiss Eszter, Kusnyér Liliana, Praveczki Zsófia táncosok, valamint Kilin Dávid zongorista és Nagy Bence ütőhangszeres 12 évig voltak az intézmény tanulói. A táncosoknak is eseménydúsan telt a pandémia korlátozásait követő tanév. A Silhouette Balett nagy sikerű Oroszlánkirály című mesés táncjátékot, majd a Diótörőt vitte színpadra.

Nagyszabású jótékonysági estet rendeztek Katona Imre egykori növendék megsegítésére. Április végén pedig két gálával ünnepelte a tánc világnapját a tanszak. A tanév végső nagy megmérettetésén, a Dance Star világbajnokságon együtt versenyzett 7 ezer táncossal a Silhouette, hatalmas sikerekkel és rendkívüli eredményekkel. Európán kívül például Brazíliából, Dél-Afrikából is érkeztek táncosok. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!