Tatabánya

2022.06.01. 13:00

Nyelvet tanulni márpedig kell – fórumot tartottak az emelt szintű oktatásról

Szülői fórumot rendeztek a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskolában. Az eseményen a némettanítás módszertanát, az emelt szint előnyeit ismerhették meg a résztvevők.

K. D.

A hetedikesek tartottak beszédcentrikus bemutatót a szülőknek

Forrás: beküldött

Langner Kornélia pedagógus elmondta, az eseményen azok a szülők voltak jelen, akiknek gyermeke már tanul németet, tudásukat pedig emelt szinten szeretnék elmélyíteni. Az iskolában hagyomány, hogy a diákok a negyedik évfolyam végén szintfelmérőt írnak, ennek eredménye alapján javasolják a tanárok a szülőknek, hogy a gyermekük emelt szinten folytassa-e a tanulmányait. Természetesen a szülők is kérhetik ezt az eredménytől függetlenül. 

Langner Kornélia kitért arra is, a járványidőszak alatt nem volt lehetőség megrendezni a workshopokat, ezért is örült annak, hogy ismét személyesen találkozhattak a szülőkkel. A hetedikes emelt németes csoport beszédcentrikus bemutató keretében mutatta be tudását a résztvevőknek. Egy régi tanítvány, Fülöp Márton István is jelen volt a fórumon, aki elmondta, a kodályos nyelvi alapoknak hála a gimnáziumban másfél éven belül középfokú nyelvvizsgát szerzett németből. 

A tantervi követelményeket úgy alakították ki az intézményben, hogy a tananyag feldolgozása mellett félévente 25 órát építettek be csak a nyelvvizsgára és a továbbtanulásra való felkészítésre. Az általános tapasztalat az, hogy a tanulóik a gimnázium megkezdése után nagyon hamar nyelvvizsgát szereznek. 

Az intézmény az ELTE Origó Nyelvi Centrum megyénkben első junior-partneriskolája, így junior-nyelvvizsgáztató helyszín is. Május 24-én juniornyelvvizsgát szerveznek a Kodályban. A megmérettetésen a nyolcadikosok vesznek részt, csak az iskolából tizenhatan. A juniornyelvvizsga abban is segít, hogy a középfokú vizsgán a fiatalok még felkészültebben, kevesebb izgalommal vehessenek részt. 

A szülők érdeklődőek voltak, pozitív benyomásokat szereztek. Langner Kornélia hangsúlyozta, ez a nap is azt bizonyította, szükség van a rendszeres, személyes találkozásokra. A járvány előtt olyan fórumokat is szerveztek, ahol a szülőket is bevonták a játékos feladatokba, ezt a hagyományt is újra felelevenítik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!