Mogyorósbánya

2022.06.16. 17:00

Jövő nyárig tartó új koncertsorozat indul

W. P.

Megtartották Mogyorósbányán „Magyar népdalok jazz köntösben” címmel  a „Központban a dallamok” programsorozat harmincadik, egyben utolsó koncertjét, melyen Kaczor Dorottya (ének) mellett Oláh Tzumo Árpád (zongora), Ferge Elizabet (hárfa), Lutz János (nagybőgő), Ferge Béla (dob) és Fekete István (trombita) is közreműködött.

A fellépés előtt Havrancsik Tibor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, köztük Erős Gábor ország­gyűlési képviselőt, majd ismertette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának 7,5 millió forintos támogatásából a Térzene Programban bonyolították le több helyszínen a komolyzenei koncerteket. Ezúttal is különleges élményben lehetett részük az érdeklődőknek, a publikum nagy tapssal jutalmazta a fellépőket.

Havrancsik Tibor az utolsó szám előtt köszönetet mondott Ferge Béla zenetanárnak a programok lebonyolításában nyújtott segítségért, majd bejelentette, hogy ezúttal ötmillió forintot nyertek a minisztérium pályázatán, így „Teret a zenének” címmel még idén nyáron új koncertsorozat indul a településen.
 

MOGYORÓSBÁNYA A minap a 
„Magyar népdalok jazz köntösben” címmel tartották meg 
a „Központban a dallamok” 
programsorozat harmincadik, egyben utolsó koncertjét,

Forrás: Ternován Zoltán

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!