2022.05.24. 15:16
Pedagógusokról, és háborús hősökről is megemlékeznek
Mozgalmas időszak elé néznek a falubeliek.
Számos program valósul meg a közeljövőben Császáron, mondta el Beke Gyöngyi polgármester. Május 26-án a pedagógusokat ünneplik: az óvodai, iskola szülői munkaközösségek és az önkormányzat fogott össze, mint minden évben. A meghívottak között szerepelnek a már nyugdíjazott pedagógusok, az óvoda és az iskola jelenlegi teljes tantestülete, valamint az önkormányzati képviselők. Az eseményen a polgármester köszönti az ünnepelteket, majd a gyerekek köszöntő műsora után kötetlen beszélgetés mellett ülnek vacsorát, az önkormányzat virággal köszönti az egykori és jelenleg is tevékenykedő tanárokat.
Május 29-én, vasárnap 14.00 órakor a világháborús hősökre emlékeznek. A polgármester beszéde mellett Iró Sándor katolikus plébános és Juhász Róbert református lelkész imát és áldást mond az elhunytakra. A megemlékezésen szerepel majd a református és katolikus énekkar, szavalnak a gyermekek. Az ünnepi részt a koszorúzás alkotja, ahol az önkormányzat, az egyházak, oktatási intézmények és alapítványok koszorúit helyezik el. A polgármester elmondta, hogy a várva várt falunap időpontja immár hivatalos: idén június 11-én rendezik főzőversennyel, tombolával és koncertekkel együtt.