Tatabánya

2022.05.25. 11:00

Kampányfilmben mutatkoztak be

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Tatabányai Városi Diák és Ifjúsági Önkormányzat (VDÖK) új vezetőt választ a 2022/2023-as tanévre.

R. V.

Az apparátus június 11-én a Földi Imre Sportcsarnokban tartja a ceremóniát, ahol bemutatkozhatnak a jelöltek, és még az ünneplésre is lesz alkalom. A VDÖK tagjai toborzójukban úgy fogalmaztak: keresik jelöltjeiket, akik tagként részt vesznek az iskolai diákönkormányzatban, tele vannak ifjúsági programötletekkel, akik szeretnének beleszólni a városi diákság életébe, és nem mellesleg szeretik a kihívásokat. Minden indulónak készítenie kellett egy maximum négyperces kampányfilmet, melyben megfogalmazzák céljaikat. 

Az apparátus nemrégiben lezárta a jelentkezést a diákpolgármesteri pozícióra, amelyre összesen 3 pályázat érkezett. Az első jelölt Szilágyi Bulcsú, az Árpád Gimnázium tanulója, és körülbelül fél éve a Városi Diákönkormányzat tagja. A pályázatra készített felvételből kiderült: az iskola DÖK-segítő pedagógusa támogatja őt. A posztra másodikként jelentkező Németh Lilien, a Kereskedelmi Iskola tanulója és a Városi Diákönkormányzat alapító tagja, ezen kívül vezetőségi tag is. A kampányvideójában több közszereplő támogatja. A harmadik jelölt Kovács Benjamin, a Kereskedelmi Iskola tanulója, a DÖK elnöke és a Városi Diákönkormányzat vezetőségi tagja. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!