Debütáltak

2022.02.03. 09:00

Elverték Döbrögit: Epölön újraélesztették az amatőr színjátszást

A közelmúltban az Epöli Közösségi Házban nagy sikerrel debütált a Ludas Matyi című darabbal a Cselényalja Színtársulat.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Tácsik Attila polgármester köszöntője után Kutenics Kinga Katalin, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának módszertani referense beszélt a hét éve működő Pajtaszínház Programról. Elhangzott, hogy az NMI a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával az amatőr színjátszás újraélesztését tűzte ki célul. 

Tavaly Epölön, kilenc fővel alakult meg a Cselényalja Színtársulat, melyhez a későbbiekben fiatalok is csatlakoztak, így tizenkét főre bővült a csapat. Vágenszommer Orsolya közművelődési szakembertől megtudtuk, hogy a kiválasztott színdarabban a szerepeket mindenki a maga tudása szerint gyakorolta, a tagok töretlen lelkesedéssel és ötletekkel indultak neki a gyakorlásnak.

Pápai Ferenc rendező, dramaturg, drámapedagógus mentorként nyújtott tanácsait, instrukciót is megfogadva zajlottak a próbák és Blinczinger Béláné helyi nyugdíjas óvodapedagógus asszisztensként is sokat segített nekik. Mind a színpadi dekoráció, mind a mozgások kapcsán jó ötletek születtek. A díszlet összeállításában nagy segítségére volt a csapatnak Muszela Imréné – akit Matyi édesanyjaként láthatott a közönség –, míg egyes szereplők maguk készítették el a fellépő ruhájukat. 

A darab jó választás volt, az élvezhető, hangulatos és vidám előadással mosolyt csaltak a közönség arcára. A bemutató végén Hornyák-Pálmai Éva, az NMI megyei igazgatója gratulált a remek teljesítményhez. A társulat a napokban a VII. Pajtaszínházi Szemle keretében megyénket képviselve léphetett fel a Budapesti Nemzeti Színházban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!