2022.02.05. 15:00
Boribont is magukkal vitték
Ismét megrendezték a mackófarsangot a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, a pandémia miatt két év kihagyás után. A rendezvényre főként óvodások, kisiskolások érkeztek, de több, egészen kicsi gyermeket is elhoztak a rendezvényre a szüleik.
Nyikus Anna, az intézmény szakmai vezetője elmondta, hagyomány, hogy minden évben más fellépőt hívnak az eseményre, ezúttal a Napvilág zenekar érkezett hozzájuk Vigh-Boda Marcsi vezetésével. A gyerekek közösen énekelhették velük a jól ismert dalokat, amelyek közül több medvékről szólt. De emellett felcsendült a Cifra palota és az Én elmentem a vásárba fél pénzzel, utóbbi nótánál sok apróság felment a színpadra táncolni, énekelni, bábozni. A kicsik emellett több hangszerrel is megismerkedhettek: a gitáron, harsonán, harmonikán és furulyán is játszott ugyanis a zenekar két tagja Maloványi László és Szladik Tibor.
A mackófarsang ingyenes volt, csupán az volt a kitétel, hogy a résztvevőknek macival kellett érkezniük. A gyerekek a legkülönfélébb játékokkal jöttek a művelődési házba, volt rózsaszín maci, panda, mosómedve, de még Boribon is részt vett a koncerten.