botrány

2018.01.14. 21:02

Republikánus politikusok szerint Trump nem használta a „pöcegödör országok” kifejezést

David Perdue georgiai republikánus szenátor szerint az erről szóló kommentár „durva ferdítés”.

Donald Trump elnök nem használta a „pöcegödör országok” kifejezést, amikor a héten a bevándorlásról tanácskozott kongresszusi politikusokkal a Fehér Házban – legalábbis egyes republikánus politikusok ezt állították a vasárnapi televíziós politikai vitaműsorokban.

David Perdue georgiai republikánus szenátor az ABC televízió Ez a hét című műsorában azt mondta: Trump elnök a kongresszusi politikusokkal tartott megbeszélésen nem használta a „pöcegödör országok” minősítést Haitira, Salvadorra és afrikai országokra utalva.

Perdue szerint az erről szóló kommentár – amelyet a The Washington Post írt meg Richard Durbin demokrata párti szenátorra hivatkozva – „durva ferdítés”. A szenátor, aki jelen volt a Fehér Házban tartott tanácskozáson, hozzátette: „még hányszor kell elmondanom, hogy ez durva ferdítés?”.

A CBS televízióban hasonlóképpen nyilatkozott Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora. Ő is Durbin szenátort okolta, azt állítva, hogy Durbin „elferdítette” az elnök szavait. „Én ugyan nem hallottam (azt a mondatot), amit Durbin szenátor többször is elismételt, de a szenátor már többször is elferdítette azt, ami a Fehér Házban tartott találkozókon történik, tehát talán most nem is kellene meglepődnünk” – fogalmazott Cotton.

Az újságíró azon kérdésére, hogy ő csak nem hallotta Donald Trump szavait, vagy e szavak valóban el sem hangzottak, Cotton azzal válaszolt: „Nem hallottam őket”. Majd hozzátette: „Nem ültem távolabb Donald Trumptól, mint Dick Durbin, de tudom, hogy amit Durbin az elnök többször megismételt nyilatkozatairól állított, az nem felel meg a valóságnak”.

Kirstjen Nielsen, a belbiztonsági tárca vezetője – aki szintén jelen volt a Fehér Házban tartott tanácskozáson – a Fox televíziónak így nyilatkozott: „Nem emlékszem pontosan a mondatra”.

A miniszter ugyanakkor leszögezte: az elnök várhatóan továbbra is „erős nyelvezetet” használ majd a bevándorlási reformról és a határok biztonságáról folyó vitában, mert „szenvedélyes a témát illetően”.

Donald Trump csütörtökön demokrata párti és republikánus törvényhozókkal egyeztetett a Fehér Házban a bevándorlási reformról és az amerikai-mexikói határon lévő fal ügyéről. A The Washington Post című lap – a demokrata párti Richard Durbin szenátorra hivatkozva – rögtön a tanácskozás után arról tudósított internetes oldalán, hogy a tanácskozáson az elnök az afrikai országokból, El Salvadorból és Haitiból érkező bevándorlókra utalva azt mondta: „Miért a pöcegödör országokból jön ide a sok bevándorló”, majd azt szorgalmazta, hogy inkább Norvégiából kellene bevándorlókat fogadni.

Az elnök pénteken adott ki nyilatkozatot, amelyben cáfolta, hogy a vitatott kifejezések elhangzottak volna. Vasárnapig viszont egyetlen republikánus politikus sem vette védelmébe Trumpot, illetve nem cáfolta meg, hogy a „pöcegödör országok” minősítés elhangzott volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!