a helyzet

2017.11.24. 06:30

Gyurka fotózható

Pilhál György

Hiába háborgott Hunvald György, a minap az Alkotmánybíróság is kimondta: nem sértett törvényt egyik újság sem, amelyik annak idején kitakarás nélkül, bilincsben, vezetőszáron ábrázolta őt. Az ingatlanügyeskedéssel vádolt szocialista expolgármester azzal érvelt: az előnytelen fotók jelentősen megnehezítették a későbbi életét. Az ítélet szerint viszont a tájékoztatás a sajtószabadság körébe tartozik, az eljárás során pedig önmagában nem sérti az ártatlanság vélelmét a kényszerítő intézkedések alkalmazása.

A háttérben alighanem az áll, hogy Hunvald szeretne visszatérni a budapesti VII. kerület közéletébe. – Erzsébetvárosi lakóként és lokálpatriótaként mindig fontos volt számomra a kerület és az itt élő emberek sorsa – nyilatkozta korábban, hozzátéve, arrafelé még ma is Gyurinak, Gyurkának hívják. Közben a kerület szocialistái is újra elnökükké választották Gyurkát…

A mostani ítélet általános tanulságokkal is szolgál.

Nem érdemes bíróságra szaladgálni a lefotózott, lekamerázott VIP-embernek, legyen az politikus, sportoló, komédiás, lakodalmas rocker, bárki; ha szakmájához köthető témakörben foglalkozik vele a törvény, minden további nélkül rákattinthat a fotóriporter, filmezheti az operatőr. Ez benne van a pakliban.

Ui.: Én meg végig abban a hitben éltem, hogy Hunvald fejét azért nem takarják ki – szemben a többi gyanúsítottal –, mert ő, mint karakán legény, kifejezetten így kérte. Egy „bálvány” dőlt le a szememben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!