Programajánló

3 hónapja
Északon többségében érvényesült a papírforma, a listavezető Bajót könnyedén verte a Ceferinót, a Pilismarót pedig gólfesztivált rendezett a Héreg ellen. A Tokod a hajrában fordított Epölön és a Csolnok is az utolsó pillanatokban tudta a maga javára fordítani a Szomód elleni összecsapást.
2 éve
Végig kiélezett küzdelemben 21-19-es győzelmet aratott a Tatai AC férfi kézilabda csapata hazai pályán a Pécs ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 23.fordulójában, szombaton. A TAC sorrendben negyedik győzelmét aratta és továbbra is versenyben van a dobogóért.
3 éve
Hamburger Kinga
Hektikus őszi szezont tudhat maga mögött a Bányász. A félév végére nem sikerült céljukat elérni – amit a bajnoki nyitány előtt megfogalmaztak –, nem tudtak a középmezőnyben megmaradni. P. Nagy Lászlót Bozsik Péter váltotta a kispadon az idény közben a vezetőedzői pozícióban, ezúttal azonban mindketten értékelik az elmúlt időszakot.

Legolvasottabb

1
Kis híján két áldozata lett a tatai, halálos gyalogosgázolásnak – Friss infók
2
Halálos gázolás történt Tata legforgalmasabb zebrájánál – Helyszíni fotók
3
Súlyos baleset: akkora erővel csapódott be a kamion, hogy kirepült a buszból a sofőr
4
Halálos baleset Agostyán és Tardos között
5
Tatabányai kettős gyilkosság: beismerte szörnyű tettét a 15 éves fiú – Videó, fotó!
Kritika
K. D.
Valerian és az ezer bolygó városa – Kritika
fejlesztés / 57 perce
Hatmilliárdból újul meg a tatabányai kórház és az Árpád Gimnázium
Nagyszabású fejlesztések kezdődnek az Árpád Gimnáziumban és a Szent Borbála Kórházban. A részletekről Schmidt Csaba polgármesterrel beszélgettünk.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zsebő Károly életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 22-én, kedden 12 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
sziréna / 2 órája
Sok látnivaló volt az idei Kéklámpás Napon – Galéria!
Wágner Zsanett
gondoskodás / 2 órája
Kutyus cucliztatja a bárányt
koncert / 4 órája
Robbie Williams jövő szerdán a Groupama Arénában
hagyományokban gazdag / 4 órája
Száztíz program a II. Bőköz Fesztiválon
Szurguti késelés / 5 órája
Több járókelőt megkéselt egy férfi egy oroszországi városban, lelőtték
autósok / 6 órája
Így dugult be Tata délelőtt a triatlonverseny miatt, és délután megint be fog! – Videó
kemma.hu