27°
31°
20°

Ügyfélszolgálati munkatársakat keresünk!

keveredés
Veszélyesek lehetnek a farkashibridek
Időjárás / 32 perce
Izzasztó és esős lesz a csütörtök
Napközben a záporok és zivatarok mellett akár 34 fok is lehet.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy férjem Orbán István Tatabánya, Mártírok úti lakos 2018. június 2-án elhunyt. Földi maradványait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra a felsőtárkányi temetőben. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik fájdalmamban osztoznak. Gyászoló felesége, Ibolya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zichó Dávidné Szauter Éva 82 éves korában elhunyt. Temetése 2018. június 23-án, szombaton 12 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Busch Márton kecskédi lakos 79 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2018. június 21-én, csütörtökön 16 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szűcs József naszályi lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése 2018. június 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a naszályi református temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Józsefné Brányi Irén 82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 22-én, pénteken 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Némedi László volt hivatásos vadász 74 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2018. június 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a mocsai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Kővári József volt háziorvos 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2018. június 21-én, csütörtökön 15 órakor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Andriskó János 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 20-án, szerdán 13 órakor lesz az oroszlányi katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyből mosolyogsz ránk. Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön örökké emlékezünk. Este néha könnyes a szemünk, Mert csak a fényképed nézhetjük, S ez nagyon rossz nekünk. Felnézünk a csillagokra, s elmondjuk, De csak suttogva: jó éjt Neked!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk feledhetetlen Czmerk Ferenc halálának 13. évfordulóján. Gyászoló édesanyja és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bonczók Ferencné Romhalmi Erzsébet 50 éves korában elhunyt. Temetése 2018. június 20-án, szerdán 15 órakor lesz Kocson a Református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Petrilla Miklósné Pokk Ilona 71 éves korában elhunyt. Hamvait egy későbbi időpontban helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farsang László a Dunaalmási Ref. Szeretetotthon nyugdíjasa 65 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 20-án, szerdán 15 órakor lesz a dunaalmási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bernáth Péter a Sütőipari Vállalat volt dolgozója 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 20-án, szerdán 12 órakor lesz Tatabányán az újtelepi temetőben (sírnál). A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lipcsei Mihály 61 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait - végakaratának megfelelően - szűk családi körben helyeztük végső nyughelyére a komáromi temetőben A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Loysch Imre 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 19-én, kedden 10 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük, hogy kegyeletüket 1 szál virággal róják le! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Valkó Emma életének 83. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 19-én, kedden 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dobozi József 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 19-én, kedden 10 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben (sírnál). A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Majtán Ferenc a volt 314-es lpari Szakiskola szakoktatója 77 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Valkó Emma életének 83. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. június 19-én, kedden 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Boda Imre József kocsi születésű, tatai lakos 74 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2018. június 18-án, hétfőn 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Kék aranyban úszik Magyarország / 37 perce
Az édesvíz lesz az új olaj
Siker / 41 perce
Magyarország és Szlovákia rendezheti 2022-ben a férfi kézilabda Eb-t
gyorsan eldőlt / 42 perce
Marokkó kiesett, Portugália megszerezte első győzelmét a vb-n
Császár / 1 órája
Elképesztően látványos volt a fogathajtók versenye (képek)
wimbledonra készül / 1 órája
Visszalépett a világelső női teniszező
válogatottbeli gólok / 1 órája
Megdöntötte Puskás Ferenc Európa-rekordját Ronaldo