szponzorált tartalom

2019.04.23. 13:02

Mozgalmas a civil élet a városban

Az önkormányzat minden évben kiemelten támogatja a helyi civil szervezetek munkáját. Idén több mint 17 millió forintot különített el a városvezetés erre a célra. Dr. Horváth Klára polgármester elmondta, hogy közösséget kovácsolnak ezek az egyesületek és építik a várost.

(X)

A Cseperedők szombaton lépnek fel a szabadidőközpontban

Forrás: 24 Óra

A költségvetés elfogadása után minden évben pályázatot nyújthatnak be támogatásra a helyi egyesületek és a civil szervezetek. Az önkormányzat idén több mint 17 millió forintot különített el erre a célra. Dr. Horváth Klára polgármester elmondta, hogy a helyi egyesületek munkája elismerésre méltó, ezért is igyekszik a városvezetés évről évre segíteni a tevékenységeiket. A pályázati keret nagy részét a bábolnai szervezetek kapják, azonban kisebb összegekkel országos szintű kezdeményezések mellé is állnak, ilyen volt legutóbb az Országos Mentőszolgálat támogatása is. A városvezető a teljesség igénye nélkül a megyei Príma Díjas bábolnai Cseperedők Néptánccsoport, a Bábolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Bábolnai Mérföldkő Turisztikai Csoport és az Ölbő-tavi Aranyhal Horgászegyesület munkáját emelte ki.

Bemutatkoznak a Cseperedők

A bábolnai Cseperedők Néptánccsoport 1995-ben alakult, majd az akkori, Bábolnai Zeneiskola keretein belül működött. 2007-ben megalapították a Cseperedők Néptánc Közhasznú Egyesületet, amely azóta is fenntartójuk. Jelenleg három csoportban, 55 táncossal dolgoznak, és ma már „felcseperedett” nagyok oktatják a kisebbeket. Tagjaik óvodás, iskolás és dolgozó fiatalok. Heti két alkalommal tartják próbáikat, éves szinten 30-40 alkalommal lépnek színpadra Bábolnán, a környező településeken, valamint távolabbi és külföldi rendezvényeken és fesztiválokon.

Céljuk a magyar népi hagyományok, táncok, zenék, énekek, mesterségek ápolás, megőrzése és minél szélesebb körben való megismertetése. Egyik legnagyobb rendezvényük a minden év április végén megrendezett gálaműsoruk, amelyen mindhárom csoportjuk bemutatkozik egy-két órás műsor keretében. Az idei évben, április 27-én 16 órára várják az érdeklődőket a Bábolnai Szabadidőközpontban.

Bábolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Németh István, az egyesület elnöke elmondta, hogy csaknem 7000 állampolgár számíthat gyors és határozott segítségünkre. Munkájukat a Komáromi Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerint végzik. Az egyesület önkénteseit számos alkalommal riasztják mentési, kárelhárítási, katasztrófavédelmi, tűzvédelmi feladatok ellátásához. Hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére és az életkortól független tájékoztatásra, ezzel a megelőzésre. Oktatásokat tartanak az iskolákban, nevelik az ifjúságot. Általános iskolai csapatuk 2018-ban első helyezést ért el a Megyei Katasztrófavédelmi Versenyen, bejutva ezzel az országos döntőbe.

Ölbő-tavi Aranyhal Horgászegyesület

Berkes István, az egyesület vezetője elmondta, hogy szervezetük 2004-ben alakult. Jelenleg 280 fős tagságunk van, amelyből 30 gyermek. A horgászegyesületet háromtagú vezetőség irányítja. A Bábolna külterületén található Ölbői-tavat bérelik a Bábolna Nemzeti Ménesbirtoktól, ahol tagságuk szép környezetben és halban gazdag horgásztónál töltheti el szabadidejét. Évente négy haltelepítéssel biztosítják a folyamatos horgászélményt. Négy versenyt rendeznek évente, tavasszal idénynyitót, majd Bábolna Város Kupájáért zajlót. Gyermeknapon a horgászutánpótlásunknak rendeznek versenyt, majd nyáron 24 órás páros verseny zárja a versenyévadot. Évente több száz napijegyes horgászt köszönthetnek a tó partján, akik tovább viszik jó hírüket.

Bábolnai Mérföldkő Turisztikai Csoport

Bihari Gábortól, a csoport elnökétől megtudtuk: 2010-ben 29 fővel alakultak meg, de programjaikon több mint százan vesznek részt a természetet, túrázást kedvelő bábolnai polgárok közül. Éves tervük alapján havonta rendszeresen útra kelnek. A túrafelhívásokat honlapjukon, a www.merfoldko.babolna.hu-n, körlevelükben, a Bábolnai Fórumban, valamint a Facebook­on teszik közzé. A túrák beszámolóit ugyanezeken a felületeken ismertetik meg az érdeklődőkkel. Ezeket a lehetőségeket az önkormányzat biztosítja részükre.

Segít a megye

Bábolna még élhetőbb lesz! A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) nyertes uniós pályázatoknak köszönhetően a megújult óvodát már birtokba vették a gyerekek, de átadták a Tárkány-Bábolna összekötő út megújult szakaszát is! Jól haladnak a szabadidőparki munkálatok is – a projekthez a megyei önkormányzat közbenjárásával 87 millió forint többlettámogatást nyert az önkormányzat. Fontos a geotermikus projekt is, mely megtakarítást eredményez. A pályázatok nem valósulhatnának meg a megyei önkormányzat, mint területi szereplő pozitív támogatói döntése és sikeres koordinációja nélkül.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a megújult útszakasz átadásán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában