Fotó: Váradi Levente / MTVA

Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője

Karikázó, verbunk, dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben őrzik, élik is a hagyományt. 

„A népzene, néptánc olyan ága a táncművészetnek, amikor a hagyományunkba lépünk bele. Valamit kapunk a múltból és viszünk magunkkal. A 21-ik században sem szégyelljük, hogy a népművészettel, hagyománnyal foglalkozunk” – árulta el Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója, aki a kispávákat a zsűri székéből segíti véleményével, tanácsaival.

Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció állt a Fölszállott a páva színpadára és karácsony előtt, méghozzá december 20-án pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence. A Fölszállott a páva zsűritagja, Zsuráfszky Zoltán azonban vallja, hogy ami igazán számít, az nem az eredmény, hanem a megmutatás, a bemutatkozás és a jelenlét. A legapróbbak pedig örömmel tesznek eleget ennek, elhozva a Duna Televízió képernyőjére a magyar népművészet ezer arcát. Ám ami ennél is fontosabb, hogy tánc és zene közben – ahogy a gyerekek fogalmaznak – minden rossz elszáll, na meg a 21-ik században is menő népviseletet hordani.

Érdekességekért, kulisszatitkokért érdemes a produkció Facebook, és Instagram oldalára, valamint a folszallottapava.hu oldalra látogatni.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Fölszállott a páva – Duna Televízió, minden pénteken 19.30-tól

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
Lakáspiac
Egyre népszerűbb szakma az ingatlanos
Bajban a Facebook / 1 órája
Valójában ezért fél Mark Zuckerberg a Tiktok apptól
A népszerű alkalmazással tényleg ezer baj van, a beszűrődő pedofil tartalmaktól a nemzetbiztonsági problémákig.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hitre Gábor a Volán nyugdíjasa életének 85. évében váratlanul elhunyt. Emlékezzünk rá! Testvérei és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy Szekér Viktória 35 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben volt 2020. január 14-én. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Katona Jánosné Sáhó Eszter 76 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 20-án, hétfőn, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dudás Györgyné Varga Mária a BHG volt dolgozója 79 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk hamvait későbbi időpontban helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rovnyai Istvánné a KOMÉP nyugdíjasa 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bodács Sándor 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 11 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és a gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pécsi Vilmosné Margó 83 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pillmann Antalné Eigner Teréz 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Végh László Kálmán 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bitófalvi Imréné 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a jó férj, szerető édesapa, nagyapa és hű barát Konnja Sándor életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai katolikus templomban. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Ilona Tatabánya, Platán téri lakos 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, a kertvárosi Szent Erzsébet Altemplomban. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Tivadar "Pötyi" 66 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Füssy Árpádné Nagy Julianna életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 10 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesapa, nagypapa, dédpapa, testvér és jó rokon, Pusztai József életének 87. évében fájó hirtelenséggel elhunyt. 2020. január 16-án, csütörtökön, 14 óra 30 perckor helyezzük örök nyugalomra a komáromi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Lászlóné Pallós Mária a Mikes Kelemen Szakgimnázium volt igazgatója életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 16-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy László Mihályné Tóvárosi Magdolna 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tobik Ferenc életének 76. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 13-án, hétfőn, 15 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fodor József volt BM dolgozó életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. január 14-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Katalin szomódi lakos 55 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 15-én, szerdán, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
ökumenikus imahét / 8 órája
Erdő Péter: a keresztények egységéhez kevés az emberi erőfeszítés
Futás a mínuszokban / 9 órája
Mire figyeljenek a szabadban sportolók?
tél / 10 órája
Így öltözött jégcsipkébe Esztergom és Dorog
F. M.
a rémület folytatódik / 10 órája
Jamie Lee Curtis nem fog unatkozni
mozi / 11 órája
A rosszfiúk legyőzték Dolittle doktort és az 1917-et is
irány ausztria / 12 órája
Téli sportot keres? Ródlizza magát egészségesre!