Hirdetés

2022.07.28. 08:33

Gyakornokságból végleges állás - Karrierút a Magyar Suzukinál

A Magyar Suzuki festőüzemi mérnökségének vezetője, Fülep Zsolt szerint a munkahelykeresést már az iskolaévek alatt érdemes elkezdeni, mert egy gyakorlati helyből könnyen válhat végleges munkahely is. A Magyar Suzukinál számos példa található erre. Annak idején ő is gyakornokként kezdett az esztergomi járműgyártónál, vele beszélgettünk.

(X)

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnök Karán tanultam villamosmérnökként automatizálás és robotika szakon. A vállalat hat hetes nyári gyakorlatot biztosított, ezt egy négyhónapos kooperatív képzés követte, 2014. júniusától pedig állandó munkatársként erősítem a Magyar Suzuki csapatát. "

Mit jelent a kooperatív képzés a Magyar Suzukinál?

Az egyetem és a Magyar Suzuki között van egy megállapodás. Az egyetem biztosítja, a tanórák egy napra tömbösítését. Ennek köszönhetően nyílt lehetőségem arra, hogy heti négy napot dolgozhassak a Magyar Suzukinál és egy napot töltsek az egyetemen. Számos előnye van, ha egy fiatal úgy kerül ki az iskolából, hogy már tisztában van azzal, milyen a munka világa, és megismerte a céget, ahol dolgozni fog. Több kollégám van, mint például az összeszerelő üzem karbantartási vezetője is, akivel együtt voltunk gyakornokok és egyszerre végeztük el a kooperatív képzést, majd állásajánlatot kaptunk a Magyar Suzukitól.

Sikerek és kihívások

Legnagyobb sikeremnek egy bonyolult projekt levezetését tartom, mely a festőüzem tömítősor automatizálását foglalta magába. A projekt fő kivitelezője egy japán cég volt és magyar alvállalkozókat is bevontak. Nagy kihívást jelentett a telepítés helye, a rendkívül szűk határidő, és nagyon sok ember munkáját kellett összehangolni. Ez volt az első sikerem és az eddigi legnagyobb kihívást jelentő feladat a munkám során. Hamar megtanultuk a rendszer használatát, pedig azok a robotok számunkra is újdonságot jelentettek.

A 2021-es új S-Cross fejlesztésében is részt vettem, a teljes robotcella felprogramozását és a robotok paraméterezését is magyar mérnökcsapatunk végezte. Mi terveztük a programokat, programoztuk a robotokat és vezettük be őket a gyártásba. A munkánk része volt a modell bevezetése a termelésbe, a munkafolyamatok megszervezése, a kollégák betanítása.

Elmélet és gyakorlat

Örülök, hogy lehetőségem nyílt már diákként elkezdeni a gyakorlati tudás megszerzését. A Magyar Suzukinál fontosnak tartjuk, hogy az új kollégákat, már az elején bevonjuk a nagyobb projektekbe. Részt vesznek a programozási feladatokban is, így hamar rálátást kaphatnak a folyamatainkra. A betanítás remek lehetőséget ad a beilleszkedésre. Mindenki sori gyakorlattal kezdi a munkát, így az összes területet, munkafolyamatot megismerheti. Az, hogy sok kollégával lehet beszélgetni, megkönnyíti a későbbi kapcsolatteremtést is.

Mit jelent egy multikulturális hátterű cégnél dolgozni?

Az évek során sok feladattal és folyamattal ismerkedtem meg. A komplexitás lenyűgöző, ahogy az alapanyagból létrejön egy kész autó, mindez elvárt, megfelelő minőségben. Rengeteg összetevő, ember és munka kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Szerencsés vagyok, mert a közös munkáknak köszönhetően nagyon sok munkafolyamatba sikerült belelátnom.

A japán kultúrához, mely ennyire összefonódik a Magyar Suzuki életével, lehet igazodni. Nagyon gyorsan meg lehet szokni és van, ami már a magánéletemre is kihat, például otthon is mindennek megvan a helye, mióta itt dolgozom.

A folyamatos fejlesztés is a munkánk része, kaizeneket, vagyis fejlesztési javaslatokat adunk be. Én is minden évben adok le kaizent. A vállalati kultúránk nyitott az új ötletekre, javaslatokra és mindig jobb, egyszerűbb megoldásokra törekszik.

Miért válassza egy mérnök éppen a Magyar Suzukit?

Amellett, hogy stabil, megbízható vállalat, a Suzuki Motor Corporation egyetlen európai bázisa vagyunk: itt nagyon sok információ, tudás fut össze. A vállalatunk jó, hosszú távon is ideális munkakörnyezetet biztosít. A lemez préselésétől kezdve az összeszerelésig minden egy telephelyen történik. Az itteni munka állandó változatosságot jelent, nincs két egyforma nap. Számos csapatépítőt és vállalati eseményt is szervezünk, mint például a főzőverseny és focibajnokság, a festőüzem munkatársaival pedig hetente járunk focizni.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában