103 csomag

2017.11.13. 06:04

Több mint 58 kilogramm marihuánát találtak Röszkénél

Két autóban csaknem 110 millió forint értékű marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a röszkei határátkelőnél – közölte a rendőrség honlapján hétfőn hajnalban.

A tájékoztatás szerint szombat hajnalban egy 34 éves bolgár állampolgár jelentkezett belépésre egy autószállító járművel. Mivel a NAV munkatársainak az elsődleges vámvizsgálat során gyanús lett, hogy az utánfutót átalakíthatták, ezért a járművet és annak sofőrjét szigorított vámvizsgálatra irányították. Ennek során az utánfutó padlólemeze alatti rejtekhelyen 73 csomag, összesen 43 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket – az elsődleges vizsgálat alapján marihuánát – találtak.

Néhány órával később egy 49 éves szerb férfi jelentkezett belépésre szintén a röszkei határátkelőnél. A vámvizsgálat során a kocsijában szállított ajtókban 30 csomagban összesen 15 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket – az elsődleges vizsgálat alapján ugyancsak marihuánát – találtak.

A két kocsiban talált kábítószer piaci értéke közel 110 millió forint.

A rendőrök a bolgár és a szerb férfit elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!