Ingyenes nyelvvizsga

2017.08.16. 16:44

Több mint harmincezer forintot takarítanak meg vele a fiatalok

Az első nyelvvizsga megszerzésének állami támogatása jövőre átlagosan 34 500 forintos megtakarítást jelent a fiataloknak és családjuknak. A magyar kormány évente hárommilliárd forintot különít el az első nyelvvizsga megszerzésére a következő három évben.

Amint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében írták: az anyagi terhek csökkentése mellett a kormány ezzel a fiatalok továbbtanulási és munkaerőpiaci esélyeit is támogatja. A nyelvvizsga díjának visszatérítése várhatóan motiválja azokat a fiatalokat is, akik bár tanultak és beszélnek nyelvet, valamilyen oknál fogva nem szereztek erről bizonyítványt.

A Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározat szerint a magyar kormány évente hárommilliárd forintot különít el az első nyelvvizsga megszerzésére a következő három évben.

A nyelvvizsga díját 2018. január 1-jétől a 35. évüket be nem töltött fiataloknak térítik meg utólag, az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig, azaz 2018-ban 34 500 forintig.

A visszafizetés az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik. Amennyiben a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként szerzi meg – a 35. életév betöltését megelőzően -, akkor a második részvizsga díját igényelheti.

Az Emmi tájékoztatása szerint a nyelvvizsga kifizetését az Új Nemzedék Központnál lehet kérni 2018. január 1-jét követően. A visszatérítés utalás formájában történik a központon keresztül. Fontos, hogy a nyelvvizsgának 2018. január 1-jét követően kell megtörténnie.

Támogatott nyelvvizsgát angol, arab, finn, francia, héber, holland, japán, kínai, német, olasz, orosz, portugál, spanyol, továbbá a nemzetiségek által használt nyelvek valamelyikéből (bolgár, horvát, lengyel stb.), valamint latin nyelvből lehet szerezni

- tették hozzá.

A 2016-os Magyar Ifjúság Kutatás adatai alapján a fiatalok jóval nagyobb arányban vallják azt magukról, hogy megfelelő szintű nyelvismerettel rendelkeznek, mint amennyien nyelvvizsgát is tettek. Az összes fiatal 73 százaléka állítja, hogy beszél valamilyen idegen nyelvet, ez az arány erős emelkedést mutat az előző adatfelvételekhez képest. Az idegennyelvtudás ilyen mértékű növekedése azonban nem tükröződik a nyelvvizsgával rendelkezők arányában, amely 2012-höz képest változatlan: a fiatalok 31 százalékának van valamilyen szintű nyelvvizsgája legalább egy idegen nyelvből – olvasható a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!