figyelmeztettek

2021.02.18. 16:33

WHO: nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában

A helyzetet súlyosbítja, hogy a helyi egészségügyi rendszerek már így is le vannak terhelve a koronavírus-világjárvány mellett a sárgaláz- és kanyarójárvány által nemrég sújtott térségben.

Nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában, mivel nem ismerni a betegség terjedésének pontos mértékét, eredetét, a térségben pedig korlátozott mértékben tudnak reagálni a kórra – figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A genfi székhelyű szervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a helyi egészségügyi rendszerek már így is le vannak terhelve a koronavírus-világjárvány mellett a sárgaláz- és kanyarójárvány által nemrég sújtott térségben.

A guineai egészségügyi minisztérium február 14-én tájékoztatta a WHO-t, hogy többen megfertőződtek ebolavírussal egy ápolónő temetésén az ország második legnépesebb városának számító Nzérékoré térségében.

Eddig hét fertőzöttet jegyeztek fel, közülük öten meghaltak, és 192 lehetséges kapcsolatot azonosítottak a fertőzöttekkel eddig.

Szakértők aggódnak amiatt is, hogy a város a Libériával és Elefántcsontparttal közös határ közelében található.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!