A szuverenitás a tét

2017.12.03. 07:57

Washington kilép a menekültügyi világegyezmény előkészítéséből

Erről Donald Trump amerikai elnök döntött, mert összeegyeztethetetlennek tartja saját bevándorlási politikájával – jelentette be helyi idő szerint szombaton New Yorkban az amerikai ENSZ-képviselet.

Az ENSZ-megállapodás a menekültek és migránsok helyzetén hivatott segíteni.

„Az amerikai ENSZ-misszió ma tájékoztatta a világszervezet főtitkárát, hogy az Egyesült Államok befejezi a részvételét a migrációs világegyezmény előkészületeiben”

- közölte az amerikai képviselet egy közleményben.

Az átfogó paktum elkészítéséről tavaly szeptemberben egyhangúlag döntött az ENSZ Közgyűlése, a részletes javaslatot a világszervezet menekültügyi főbiztosságának kell elkészítenie és 2018-as éves jelentésének részeként beterjesztenie. A megállapodás rögzíti azokat a nemzetközi alapelveket, amelyeket tiszteletben kell tartani a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni eljárást illetően, beleértve az ideiglenes elhelyezésükre, illetve hazatérésük támogatására vonatkozó szabályokat is. Az egyezménynek része lesz egy részletes cselekvési program.

Az amerikai közlemény szerint a megállapodást konszenzussal szándékoznak elfogadni már 2018-ban.

Az ENSZ egyelőre nem reagált az amerikai bejelentésre.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte, hogy az Egyesült Államok világelső a menekültek támogatásában, és ezt a szerepét meg is kívánja őrizni. A bevándorlásra vonatkozó döntéseket azonban az amerikaiaknak maguknak kell meghozniuk, azokba más nem szólhat bele – tette hozzá, úgy vélekedve, hogy a tavaly szeptemberi nyilatkozatban tükröződő globális szemlélet nem egyeztethető össze az Egyesült Államok szuverenitásával.

Donald Trump amerikai elnök már több szigorítást vezetett be országának menekültpolitikájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!