Bevándorlás

2017.11.07. 08:22

Vizet, áramot és ételt sem kapnak a magukat Manus szigetén elbarikádozó menekültek

A pápua új-guineai legfelsőbb bíróság kedden elutasította a víz- és áramszolgáltatás, valamint az élelmezés helyreállítását az ausztrál hatóságok által üzemeltetett manusi menekülttáborban, ahol mintegy hatszáz, maradni kívánó ember barikádozta el magát egy hete.

A menekültek, annak ellenére, hogy kevés élelmük és vizük maradt, szembeszálltak az ausztrál és a pápua új-guineai hatóságok döntésével, hogy a tábort bezárják, az embereket pedig három másik táborba költöztessék. Többtucatnyi táborlakónak egészségügyi ellátásra lenne szüksége – közölte három menekült a helyzetről, amely az ENSZ szerint humanitárius válságba fordulhat.

A táborlakók ismét kijelentették, hogy nem költöznek az átmeneti táborokba, mert félnek a helyi lakosok támadásától, illetve attól, hogy továbbköltöztetik őket, akár egy másik fejlődő országba.

A pápua új-guineai legfelsőbb bíróság elutasította egy menekültnek a testület korábbi döntése ellen benyújtott kifogását, mondván, hogy a kijelölt három átmeneti táborban rendelkezésükre áll a víz, az áram és az élelem – mondta Ben Lomai védőügyvéd.

Kate Schuetze, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kutatója egy közleményben azt írta, hogy a körülmények „katasztrofális” mértékben romlanak a táborban. Hozzátette, hogy a méltóságuk és biztonságuk érdekében szavukat felemelő emberek élete komoly veszélyben van.

A migránsok, akiknek többsége Afganisztánból, Iránból, Mianmarból, Pakisztánból, Srí Lankáról és Szíriából érkezett, utoljára október 29-én kaptak ételt, azóta többnyire a helybeliek segélyadományán tengődtek, illetve esővízen éltek.

Számos menekült arról számolt be, hogy a pápua új-guineai haditengerészet az elmúlt napokban elzárta annak lehetőségét, hogy élelmiszerszállítmányokat kapjanak. Ezt az értesülést a helyi kormány nem kívánta kommentálni.

Behrúz Bucsani iráni kurd újságíró, aki már négy éve a táborban él, azt mondta, hogy mintegy 90 ember megbetegedett és sürgős orvosi ellátásra van szüksége. A koszos víz okozta fertőzéses, gyomorfájásos és hasmenéses megbetegedésekről van szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!