dokumentálás

2017.12.12. 14:17

Világméretűvé bővíti témáját a háborús gyereksorsokat bemutató szarajevói múzeum

A jövőben már nem csak az 1992 és 1995 közötti boszniai háborút, hanem a világ egyéb részein, köztük Szíriában és Ukrajnában dúló konfliktusokat átélő gyerekek történeteit és személyes tárgyait is bemutatja a szarajevói War Childhood Museum (a háborús gyerekkor múzeuma), amely annak ellenére, hogy mindössze idén januárban nyitotta meg a kapuit, nemrég elnyerte az Európa Tanács Múzeumi Díját (CEMP) is.

A múzeum az alapító Jasminko Halilovic 2010-es kezdeményezéséből vált hosszú távú projektté, amelynek célja annak dokumentálása, hogy milyen hatással van a háború a gyerekekre – írta meg az MTI.

„Egy gyerek szemszögéből bemutatni a háborút a legerőteljesebb háborúellenes üzenet”

- mondta a 27 éves Halilovic, hozzátéve, hogy egy-egy személyes tárgyuk eladományozása segített is a gyerekeknek a háború traumájával megbirkózni.

A múzeum eddig több mint négyezer tárgyat kapott és 150 órányi beszélgetést rögzített olyan emberekkel, akik gyerekként élték át az 1992 és 1995 közötti boszniai háborút.

Halilovic elmondta, hogy a világ más tájain dúló konfliktusokat megélt gyerekek személyes tárgyait jövőre állítják ki a múzeumban.

A tárgyak között lesz egy parfümös üveg, amelyet egy tízéves szíriai lány, Yehya adományozott a múzeumnak. Az üvegcse az édesapjáé volt, akit munkába menet öltek meg. A kislány az üvegben megmaradt illatot szagolgatva idézte fel régi emlékeit Libanonban, ahol menedékre talált.

„A boszniai múzeum megnyitása reményt ad a Libanonba menekült szíriai gyerekek számára, hogy az ő hazájukban is véget fog érni a háború és létrehozhatnak majd valami ehhez hasonlót”

- mondta Amina Krvavac, a múzeum igazgatója.

Az intézmény jelenlegi kiállításán nagyjából ötven tárgy sorakozik, némelyik a plafonról lóg le, egy részül állványzaton pihen, köztük egy világoskék ruha, amelyet egy szarajevói kislány viselt, dacolva az orvlövészekkel, valamint egy pár balettcipő, amelyben egy másik kislány táncolt, hogy „elszakadjon a valóságtól”.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) kulturális bizottsága a múlt héten döntött arról, hogy a szarajevói intézménynek adja 2018-ban az Európa Tanács Múzeumi Díját (CEMP). A zsűri méltatása szerint a múzeum modellértékű lehet az önerőből fennmaradó civil kezdeményezések számára, és olyan példát mutat, amelyet a háborús övezetek mindegyikében lehetne követni világszerte.

A múzeum megszületését eleinte politikai ellenállás nehezítette, mígnem közösségi finanszírozás, nemzetközi segítség és önkéntesség révén sikerült megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!