Hallgassa élőben!

Varga Judit: ha munka van, akkor minden van

Az igazságügyi miniszter rámutatott: a magyar modell a munka megbecsülésére épít, és az uniós célkitűzéseket is ezen elvek mentén támogatja a magyar kormány.

A magyar kormány szerint mindenki számára meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy munkát vállalhasson, a pénzt pedig meg kell tartani azoknál, akik azért megdolgoztak – jelentette ki az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán megosztott videójában csütörtökön.

Varga Judit úgy fogalmazott: ha munka van, akkor minden van. Jelezte azt is, hogy a pénteken Portóban kezdődő európai szociális csúcson a magyar kormány álláspontját több mint tíz év tapasztalattal támasztják alá.

Hangsúlyozta: a magyar kormány rekordmagasságba emelte a foglalkoztatottságot, csökkentették és egykulcsossá tették a személyi jövedelemadót, az adórendszert a családpolitika és a gyermekvállalás szolgálatába állították, mindeközben megduplázták a minimálbért. Kijelentette: a magyar eredményeket ma már az Európai Unió is elismeri.

Az igazságügyi miniszter rámutatott: a magyar modell a munka megbecsülésére épít, és az uniós célkitűzéseket is ezen elvek mentén támogatja a magyar kormány. Minden nemzetnek joga van a saját útját járnia, hogy megtalálja a saját maga számára legmegfelelőbb szociális modellt – tette hozzá Varga Judit.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a portugáliai Portóban pénteken kezdődő, kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában a szociálpolitika, a koronavírus okozta járványhelyzet, illetve a pandémia visszaszorítását célzó intézkedések áttekintése szerepel.

Az első napra tervezett szociális csúcstalálkozón az uniós tagországok vezetői konferenciát tartanak az európai szociálpolitikai menetrend meghatározásának céljával.

Dosszié

Hozzászólások

azt a mindenit
Extrém dekoltázst villantott Palvin Barbi, mindenki megleshette a melleit
űrkutatás / 6 órája
A SpaceX hordozórakétáját választotta a NASA
A 178 millió dolláros szerződés az amerikai űrkutatási hivatal bizalmát jelzi a kaliforniai székhelyű cégben.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Polauf István 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 26-án, hétfőn, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy-György Mihályné Piri 2021. július 14-én, 89 éves korában elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Wittmer Antal Zoltán 65 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 24-én, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a környei temetőben. Lelki üdvéért az engesztelő gyászszentmisét 12 óra 30 perckor tartjuk a környei római katolikus plébániatemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rácz Istvánné Hóz Ilona életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. Menye, unokái és családjaik
Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled. Egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, Hanem, amelyet szívünkben hordozunk némán, csendesen." Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen, Ágfalvi Mihály halálának 13. évfordulóján. Szerető feleséged, lányod, vejed és unokáid
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Misák Jenő 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 22-én, csütörtökön, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajdu László 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 20-án, kedden, 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hohl Géza 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 19-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szomódi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban Őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Süle István 82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 17-én, szombaton, 14 órakor lesz a tarjáni temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kertész Klára 65 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bugyik Istvánné Öller Julianna 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 17-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Lajosné Nagy Éva 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 15-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, Ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál az emlékedet." Összetört szívvel és szűnni nem tudó fájdalommal emlékezünk a feledhetetlen Dobiás József halálának 4. évfordulóján. Szerető párod: Ibolya és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Markó Mihályné Kriskó Erzsébet 83 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 13-án, kedden, 15 órakor lesz a bokodi temetőben, az urnafalnál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, a végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet, Hogy egyszer még találkozunk Veled." Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Kriminár Miklósné halálának 10. évfordulóján. Szerető férje és lánya
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy János a XII-es akna volt vájára 80 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 13-án, kedden, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Györke Miklós 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 12-én, hétfőn, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Pápai Lajosné Kiss Erzsébet hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szentiványi Gáborné Vojvoda Julianna 81 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 9-én, pénteken, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. A gyászoló család
"Elmentél tőlünk egy napon, Köszönni, búcsúzni sem volt alkalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, Nagy Lajosné Körtvélyfáy Margit Erzsébet 79 korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 10-én, szombaton, 11 órakor lesz az oroszlányi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. Gyászoló lányai
ÉRTÉKELÉS / 7 órája
Elek Gábor: Több hittel meglehetett volna a pontszerzés
EGY GÓL HIÁNYZOTT / 7 órája
Női kézilabdázóink a franciák elleni vereséggel kezdtek
NEDELYKOV TAMÁS
rejtélyes üzengetések / 7 órája
Egyre gyanúsabb: Fluor Tomi és Szabó Zsófi egy pár?
Szenzációs leletek / 9 órája
Római utat találtak a Velencei-lagúna fenekén
Benini bronzok / 11 órája
Ellentétek nehezítik Afrika leghíresebb műkincseinek hazatérését
Világpremier / 11 órája
Velencében debütál Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje