politika

2021.01.08. 07:11

Utolsó megméretésére készül az MSZP?

A szocialista pártot hamarosan utolérheti az SZDSZ és az MDF sorsa, miután a párt feladta önazonosságát. Az MSZP nem tud mit kezdeni azzal, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja képviseli a kormányzati politikával szemben a szélsőbaloldali pólust, amely így elhalássza a témákat a szocialisták elől. A párt politikai szövetségesei baloldali szavazókat, politikusokat csábítanak át az MSZP-től. Kiszelly Zoltán politológus értékelte a szocialisták helyzetét.

„Az MSZP összességében lejtmenetben van, az SZDSZ és az MDF sorsa éri utol őket: feladták az önazonosságukat” – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus.

Az elemző úgy értékelt, hogy a párt eljelentéktelenedésének folyamata megfigyelhető az elnökségen is, amely egyre tehetségtelenebb, és semmit nem tud tenni e tendencia ellen.

„Mesterházy Attila mondta, hogy ő huszonvalahány százalékos pártot hagyott örökül, most öt százalék körül, de inkább az alatt vannak” – mondta Kiszelly.

Gyurcsány humora

A pártban idén bevezették a társelnöki rendszert, amely talán azt is szolgálhatja, hogy a több magas pozíció miatt több helyben reménykedhetnek az MSZP-sek az egyesült ellenzéki listán 2022-ben. Kiszelly azonban másképp látja, mivel Kunhalmi Ágnes korábban választmányi elnökként szintén befutó helyre számíthatott volna.

Nem hiszem, hogy egy közös listán öt helynél többet kaphatnának, ami azért is fontos, mert ennyi ember tud frakciót alkotni az Országgyűlésben.

Ha Gyurcsánynak van humora – és van –, akkor csak négy befutó helyet biztosít nekik a listán, ahogy Mesterházy is csak ennyit biztosított a DK-nak 2014-ben, és ebben az esetben nem lesz frakciójuk

– emelte ki az elemző. A politológus szerint a társelnöki rendszer kommunikációs fogás: ez a konstrukció a zöldpártoknak bevált Nyugaton, és a német szociáldemokraták is bevezették, az MSZP pedig őket másolta.

Trükkök százai

Jelenleg úgy tűnik, hogy a szocialistáknak nem lesz önálló miniszterelnök-jelöltje, ami szintén erős üzenetet közvetít arról, hogy a párt óriási bajban van.

„Ne zárjuk ki, hogy nem állítanak. Ahogy a DK felrúgta a tavalyi önkormányzati megállapodást, és Kálmán Olgát indították, úgy az MSZP is okozhat meglepetést, amely tavaly Karácsony Gergelyt húzta elő a kalapból” – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán, aki rávilágított arra is, hogy míg Karácsony tavaly nyáron kizárta a miniszterelnöki jelölést, addig az RTL Klubnak adott decemberi interjúban már nem. „Könnyen lehet, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetség most ismét előhúzza őt a kalapból” – mondta a politológus.

Miközben a szocialista párt Tóth Bertalan által vezetett előző elnöksége kifelé nagyon erőtlennek tűnt, addig a nyári tisztújítás során még tudott villantani egy kis machiavellizmust: az elnökválasztás előtt felszámolták a Pest megyei alapszervezeteket, amelyek nem a jelenlegi elnökség folytatására szavaztak volna, valamint a szabályokat is kreatív módon változtatták meg.

„Trükkök százai voltak: először elnökválasztás volt terítéken, majd bevezették a társelnöki rendszert, végül bejelentették, hogy nem társelnököket választanak, hanem 15 fős elnökségi csapatot, csak Mesterházyval ezt a legutolsó pillanatig elfelejtették közölni” – válaszolta Kiszelly. Kifejtette:

miközben a hazai pályán kényelmesen játszik az MSZP vezetése, addig idegenben Gyurcsány leiskolázta őket.

„Míg Orbán Viktor a nemzetek Európájáról beszél, addig Gyurcsányék az Európai Egyesült Államokról, és ezt a víziót ellenzékiként nem lehet überelni. Orbán a kék sarokban, Gyurcsányék pedig mindig a vörös sarokban vannak, és a többi ellenzéki párt ezzel nem tud mit kezdeni” – értékelte a helyzetet az elemző.

A nullához konvergálnak

Arra a kérdésre, hogy ha minden baloldali párt egy listán indul, akkor lehet-e a pártoknak a választás után önálló frakciójuk, Kiszelly egyértelműen igennel felelt.

„Ahogy 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd is pártszövetségben indult, és lett külön frakciójuk, úgy a mostani konstrukcióban is van erre lehetőség” – mondta. Az elemző felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány és a DK már bejelentkezett a mandátumok körülbelül negyven százalékára. „Az Európai magyarok című DK-s kiadvány például 106-ból 38 választókerületbe jutott el, a Gyurcsány-párt pedig bejelentkezett Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Molnár Gyula és Burány Sándor választókerületére is, amelyek biztos szocialista körzetek voltak eddig. Ahogy a fővárosi közgyűlésben megnyerték maguknak az MSZP-s polgármestereket, ugyanígy fogják a többi képviselőt megnyerni. Gyurcsányék érdeke az, hogy egyedüli baloldali párt legyenek, ehhez ki kell csinálniuk az MSZP-t” – világított rá Kiszelly Zoltán.

Azon kérdésre, hogy túlélheti-e az MSZP a következő ciklust, a politológus Deutsch Tamást idézte, aki Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselővel szokott viccelődni, miszerint

„a szociknak először volt nyolc európai parlamenti képviselőjük, aztán négy, aztán kettő, most már csak egy. Ez erősen a nullához konvergál.”

Kiszelly Zoltán kiemelte, a többi ellenzéki párt is ráerősített a baloldali témákra, példaként az LMP-s Ungár Pétert vagy a Párbeszéd alapjövedelemre vonatkozó javaslatát említette. „Az újbaloldali pártok is elszívják az MSZP szavazóit. Emiatt sem látok a szocialistákban fantáziát” – zárta a beszélgetést a politológus.

Címkék#MSZP#mno.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!