Ország-világ

2021.06.11. 06:18

Ismét blokádra készíthet fel a józsefvárosi Soros-iskola

„Számtalan olyan igazságtalanságról tudunk, amellyel szemben akár törvénysértő eszközökkel is szükséges és igazolt fellépnünk”– írja honlapján a Közélet Iskolája nevű szervezet. A Soros-alapítványok által támogatott „civil” csoport mindezt tanítja is a polgári engedetlenség képzésen belül, az egyik oktató Misetics Bálint, Karácsony Gergely főtanácsadója.

Mit jelent a polgári engedetlenség, és mi igazolja a törvények megsértését?” – többek között erre kaphatnak választ azok, akik részt vesznek a józsefvárosi Auróra Kioszkban működő Közélet Iskolájának polgári engedetlenség kurzusán.

A Közélet Iskolája a járványügyi helyzetben kénytelen volt szüneteltetni a működését, de amint a körülmények változtak, újrakezdődött a baloldali aktivisták kiképzése.

Az Auróra Kioszk romkocsmának tűnik, igaz, a problémásak közül valónak, hiszen a lakók már korábban is kifogásolták, hogy a hely nem zár be az önkormányzati rend szerinti időben, a vendégei hangosak, szemetelnek és drogot is fogyasztanak. A környéken élők panaszai miatt többször razziázott a rendőrség a helyen, drogokat is kerestek, és a korábbi, Kocsis Máté vezette fideszes önkormányzat a legszívesebben bezárta volna.

Az Auróra azonban több egyszerű vendéglátóhelynél, ezért fordulhatott elő, hogy a 2019. őszi önkormányzati választásokat követően újra zavartalanul működhet. Ideiglenesen is csak a járványügyi helyzet miatt került lakat az Aurórára, mert amint erre lehetőség nyílt, a hely azonnal újra nyitott. Ez a romkocsma valójában olyan „civil” szervezetek bázisa – Átlátszó.hu, Budapest Pride, Roma Sajtóközpont, Utcajogász Egyesület stb. –, amelyek Soros György alapítványainak finanszírozásával működnek, és amelyeknek az a szerepük, hogy a maguk „gerilla” eszközeivel hatást gyakoroljanak a 2022-es választások eredményére.

Az itt működő szervezetek egyike a Közélet Iskolája is, amelynek célja nem más, mint hogy ideológiai alapozást és szervezeti képzést nyújtson a radikális baloldali eszmékre nyitott fiatalok számára, hatékony aktivistákat képezzen – ismerteti a Magyar Nemzet. A kurzusok címe magáért beszél: Városi séta a Népi Kollégium mozgalomról, A felszabadítás pedagógiája Miskolcon, Hogyan legyél kampányfőnök?, vagy éppen a polgári engedetlenség. Ez utóbbi képzés – vállaltan, kendőzetlenül – arra készíti fel a résztvevőt, hogy vélt igazáért akár törvénysértő módon is fel tudjon lépni.

A Közélet Iskolájának oktatói politikailag képzett emberek. A polgári engedetlenség kurzus vezető oktatója Misetics Bálint, akit a honlap úgy mutat be, mint szociálpolitikust, aktivistát, a Város Mindenkiért csoport tagját és számos engedetlenségi akció szervezőjét. Nem említik meg, hogy Misetics egyben Karácsony Gergely főpolgármester szociális és lakhatási ügyekért felelős főtanácsadója is.

Vagyis egy olyan főtanácsadó, akinek a hivatali kötelessége az általa vállalt szakpolitikai terület rendjének fenntartása, és aki eközben anarchistaképzést vezet egy romkocsmában.

Azt, hogy a Misetics-féle módszer mennyire hatékony, azt a gyakorlatban is láthattuk. Mint arról korábban a sajtó beszámolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elfoglalása és az ott kibontakozó diáktüntetések sem a véletlennek köszönhetők.

Tavaly augusztus elején, tehát egy hónappal az események kirobbanása előtt az SZFE erre kapható hallgatóinak tábort szerveztek, ahol arról hallgathattak előadásokat, hogyan kell egy egyetemet elfoglalni, barikádot emelni és blokkolni az intézmény működését.

A négynapos tábor egyik szervezője Gulyás Márton ismert baloldali politikai aktivista volt, a másik pedig a már említett Misetics Bálint. Hasonlók mondhatók el Udvarhelyi Tesszáról, aki Józsefváros jelenlegi polgármestere, Pikó András kampányfőnökeként került a kerület vezetésébe, és aki a korábban nem létező közösségi részvételi iroda vezetését gründolta magának a kerületben.

A kurzuson nem kötelező, de elvárt, hogy 25 ezer forintos támogatást fizessenek be a jelentkezők, és – ahogyan a szervezők írják a honlapon – a hátrányos helyzetben lévők, a már dolgozó aktivisták előnyt élveznek, ahogy a csoportosan jelentkezők is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!