Diplomácia

2021.01.27. 07:40

Újabb békülési kísérlet – Szijjártó Péter Kijevbe utazik (videó)

Jó jel az ukrán–magyar kapcsolatokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai kijevi látogatása, ami azt jelzi, nem jutott végleg zsákutcába a felek közötti párbeszéd – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Ruszlan Bortnik kijevi politikai elemző.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Dolcetta Kft., a MAM-Hungária Kft. és a Nagyhegyesi Takarmány Kft. támogatásáról szóló szerzõdések ünnepélyes átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. január 14-én. A három vidéken mûködõ magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek. A három cég 820 munkahelyet véd meg.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Ruszlan Bortnik nem vár jelentős áttörést a magyar fél számára fontos oktatási és nyelvi kérdésekben. Mint a Magyar Nemzetnek fogalmazott: „Ezek megoldásához politikai kompromisszumokra van szükség, ám Volodimir Zelenszkij elnök tart a jobboldali pártok és radikális szervezetektől, akik viszont nem támogatnak semmilyen engedményt ezen a téren.”

A szakértő szerint ez a találkozó inkább az ukrán félnek fontosabb, hogy az informális térben demonstrálni tudja a kétoldalú viszony megoldására való készségét, azt, hogy a kijevi diplomácia mindent megtesz az euroatlanti integrációt akadályozó budapesti blokk feloldása érdekében.

– Ugyan kardinális változások nem várhatók a két ország között fennálló vitás kérdések megítélésében, ám az erre való törekvés is pozitívum,

mert csakis tárgyalásos úton, a párbeszéd felerősítésével lehetnek képesek előkészíteni egy olyan memorandumot, paktumot Ukrajna és Magyarország között, amit később a két ország vezetője szentesíthet – nyilatkozta az ismert ukrán politológus.

Egy másik kijevi elemző, Olena Djacsenko élesebben fogalmazott, amikor azt mondta a Magyar Nemzetnek: „A kárpátaljai magyar közösséget joggal foglalkoztató nyelvhasználati problémák egyáltalán nem léteznének, amennyiben Ukrajna oktatási és nyelvhasználati jogszabályai összhangban lennének az ország alkotmányával, mert jelenleg ez nincs így.” A politológus erkölcstelennek nevezte azt az eljárást, amikor Kijev egy, az ország területén élő nemzeti közösség jogfosztásával „teremt magának politikai aduászokat” a szomszédjával való tárgyalások során.

Djacsenko mesterségesen kreált problémának tartja a nyelvkérdést.

Szerinte ennek túlpolitizálása helyett az lenne a kijevi vezetés dolga, hogy szomszédaival a határokon átnyúló, kölcsönösen előnyös gazdasági, kulturális, turisztikai, közlekedési infrastrukturális kapcsolatokat fejlessze. Szerinte megfelelő szándék esetén akár egy kormányközi megállapodás keretében garantálhatnák a kárpátaljai magyarságnak a szabad anyanyelvhasználatot, emellett kidolgozva annak a pedagógiai módszertanát is, hogy a magyar iskolákban tanulók is elsajátítsák az ország államnyelvét. Fontosnak nevezte, hogy a határ menti régiókban szoros és eredményes együttműködést tudjanak kialakítania a felek, mert egy ottani példa értékű kooperáció jótékony hatással lehetne a magasabb szintű, államközi kapcsolatokra is.

A politikai szakértő emlékeztetett, az ukrán diplomácia legfőbb feladata a külföldön élő ukránok jogainak biztosítása. Szerinte vissza kellene térni a 2014 előtti időszakhoz, amikor minden téren gyümölcsöző volt Ukrajna és Magyarország viszonya. Azt viszont megengedhetetlennek nevezte, hogy a budapesti diplomáciával való kapcsolatok alakulását az Egyesült Államok pozíciójával mossák össze, a konfliktusok megoldását nem befolyásolhatja az USA-ban tavaly év végén lezajlott elnökválasztás kimenetele.

– Félő, hogy a Washingtonból vagy éppen Brüsszelből Budapestre zúduló kritikák mögé Kijev is beállhat, ami ellehetetleníti a kapcsolatok normalizálását.

Attól is tartok, hogy Washington túl nagy ukrajnai befolyása miatt az egyébként is fagyos ukrán–orosz viszony is tovább fog éleződni – fogalmazott Djacsenko.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán folytat megbeszélést ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával az ukrán fővárosban. A vizit részleteiről a magyar diplomácia vezetője kiemelte: „Magyarország azt szeretné, ha az elmúlt időszakban lejtőre került kapcsolatrendszer romlását meg tudná állítani, és a kárpátaljai magyarság érdekében javulást tudnánk elérni.” Kijelentette: nem normális az az állapot, hogy egy kárpátaljai magyar európai parlamenti képviselő nem mer hazamenni karácsonyozni, mert felkerült a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet listájára vagy az, hogy a kárpátaljai magyarokat képviselő párt irodáját és vezetőjének otthonát feldúlják házkutatás címén. – Jó lenne, ha ebben a kérdésben megnyugtató előrelépést tudnánk elérni Ukrajnával – hangsúlyozta a miniszter.

Példátlan támadássorozat

A tavalyi év utolsó két hónapjában példátlan támadássorozat indult a kárpátaljai magyar közösség ellen: magyar kormányzati tisztviselőket tiltottak ki Ukrajnából, helyi magyar szervezetek irodáiban rendeztek házkutatásokat, Brenzovics Lászlóra, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökére otthonában törtek rá a titkosszolgálat kommandósai, az Ung-vidéki Szürte magyar képviselői ellen hazaárulás vádjával indítottak eljárást csak azért, mert elénekelték a magyar himnuszt, magyargyűlölő falfirkák jelentek meg több településen is. Akadtak elemzők, akik mindezt a tavaly október 25-én lezajlott ukrajnai önkormányzati választásokkal, a vártnál sokkal jobb magyar választási eredményekkel hozták összefüggésbe. A Magyar Nemzet is beszámolt róla kedden, hogy vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!