autóba rejtett pokolgép

2017.10.18. 06:34

Tüntettek a felrobbantott újságírónő miatt

Több százan gyűltek össze kedden a máltai főváros, Valletta központjában, hogy igazságot követeljenek Daphne Caruana Galizia újságírónő meggyilkolásának ügyében.

Az oknyomozó újságírónővel – aki korábban korrupcióval vádolta Joseph Muscat kormányfőt és feleségét – célzott merényletben végeztek hétfőn a szigetállam északi részén (erről korábban itt írtunk), Bidnija kisváros közelében, néhány méterrel az otthona mellett – jelentették hírügynökségek..

Az 53 éves Galiziát az autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg, a gépjármű indításkor robbant fel.

A megmozduláson részt vevő Manuel Delia máltai blogger a dpa német hírügynökségnek azt mondta: a félelem, a szégyen és a harag késztette arra, hogy részt vegyen a tüntetésen.

„Elvesztettük erkölcsi iránytűnket. Az önzés kultúráját tették magunkévá ... Daphne volt az utolsó, aki próbált minket emlékeztetni arra, hogy mi a helyes és mi a helytelen”

- mondta a blogger.

Michael Briguglio, a máltai Zöldek pártjának volt elnöke azt mondta, hogy sokkos állapotban van.

„Annak ténye, hogy még senki sem nyújtotta be a lemondását, ledöbbentő. Annak ténye, hogy a rendőrség nem biztosította a védelmét valakinek, aki veszélyben volt, és hogy a rendőrparancsnok nem reagált a történtekre, szintúgy ledöbbentő”

- hangsúlyozta.

A TVM közszolgálati televíziós csatorna szerint Galizia két hete fordult a hatóságokhoz olyan bejelentéssel, hogy gyilkossági fenyegetéseket kapott. A rendőrség kedden cáfolta, hogy bejelentést kaptak volna ezzel kapcsolatban.

A gyilkosság nyomán holland igazságügyi orvosszakértők érkeztek Máltára, hogy segítsenek a robbantás helyszínének vizsgálatában. A holland szakértők mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is támogatást nyújt a máltai hatóságoknak a nyomozásban.

Az újságírónő fia, Matthew Caruana Galizia – aki a máltai kormányt tette felelőssé édesanyja haláláért – drámai leírást adott a gyilkosság helyszínéről.

„Sosem fogom elfelejteni, ahogyan a tűzben rohantam, ahogy próbáltam kinyitni a kocsi ajtaját, miközben a duda megállás nélkül szólt. Lenéztem a földre, és az édesanyám testrészei hevertek mindenhol. Ez nem egy átlagos gyilkosság volt”

- írta a Facebookon az újságírónő fia.

Matthew egyúttal leszögezte: a gyilkosság annak következménye, hogy a kormány hagyta meghonosodni a „büntetlenség kultúráját”. „Háborúban állunk az állammal és a szervezett bűnözéssel, amelyek egymástól megkülönböztethetetlenekké váltak” – jelentette ki.

Galizia egyik nagy port kavart írásában arról cikkezett, hogy a 2016 áprilisában kirobbant offshore-botrány alapjául szolgáló Panama-iratokban megneveztek egy olyan céget is, amely a miniszterelnök felesége tulajdonában áll, s a gyanú szerint titkos számlákon kenőpénzeket rejtett el. Joseph Muscat és felesége is hazugságnak nevezte az állításokat. Mindemellett a máltai kormányt már a cikket megelőzően is elérte a botrány. A napvilágra került dokumentumok szerint Konrad Mizzi energiaügyi miniszter és Keith Schembri, Muscat kabinetfőnöke is saját titkos cégekkel rendelkezett Panamában.

Az újságírónő cikkei nyomán az offshore-botrányba keveredett kormányfő júniusban előrehozott választásokra kényszerült, a választásokon a történtek ellenére a miniszterelnök pártja, a Máltai Munkáspárt győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!