németország

2018.10.06. 19:46

Több tízezren vettek részt egy szénybányászat elleni tüntetésen

A szervezők szerint mintegy 50 ezer ember vett részt szombaton német környezetvédő csoportok egy szénbányászat elleni tüntetésén a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Hambachi erdőnél, miután az erdő átmenetileg megmenekült attól, hogy egy energetikai cég érdekében kivágják.

„Ez mesze a legnagyobb tüntetés a rajnai szénbányászati régió történetében” – jelentette ki Dirk Jansen, a német környezet- és természetvédelmi szövetség, a BUND észak-rajna-vesztfáliai igazgatója. A szervezők eredetileg húszezer résztvevőre számítottak. A rendőrség nem közölt részvételi adatot; a testület szóvivője csak annyit mondott, hogy az esemény békésen zajlott.

A Hambachi-erdőhöz meghirdetett újabb tüntetést a hatóságok nem engedélyezték, a tilalmat azonban környezetvédő szervezetek, köztük a BUND fellebbezése alapján érvénytelenítette pénteken egy bíróság. Ezzel kettős győzelmet könyvelhettek el, mert egy másik, münsteri bíróság úgy döntött, hogy az RWE energetikai óriásnak, amely növelni akarja a térségben lévő felszíni lignitbányáinak területét, le kell állítania az erdőirtást.

A Hambachi-erdő, amelynek védelmében 2014 óta tüntetnek az aktivisták, a vezető hírek között szerepelt az elmúlt hetekben, miután a rendőrség erő alkalmazásával elbontotta az RWE tervei ellen tiltakozók mintegy 60 erdei lombházát.

A szombati tiltakozó akció során néhány ezer tüntető mélyebben benyomult az erdőbe. A rendőrség szóvivője válaszul jelezte, hogy nem fogják engedni újabb lombházak megépítését.

Az ügyben néhány ezer ember szolidaritási megmozdulást tartott a bajor fővárosban is. A müncheni tüntetők a Hambachi-erdő megóvásának fontossága mellett, a rovarok populációjának csökkenésére, valamint az állatjogok és a zöldterületek védelmére akarták felhívni a közvélemény figyelmét.

A 12 ezer éves, mintegy 100 hektár kiterjedésű Hambachi-erdő évszázados fái között több védett faj is él, köztük a nagyfülű denevér egy jelentősebb populációja.

A münsteri bíróság környezetvédőknek kedvező döntésére reagálva az RWE kilátásba helyezte, hogy jelentős összegű kártérítési igénnyel fog fellépni, mivel az erdőirtási tilalom éves szinten több százmillió euró veszteséget okoz neki, miközben leghamarabb 2020 végére dőlhet el, hogy megvalósíthatja-e szénbányászati terveit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!