Török puccskísérlet

2019.12.17. 11:11

Több száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adott ki kedden Törökországban az ankarai főügyészség 260 ember ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. július 15-i törökországi puccskísérletért felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózatnak – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintettek ezen felül állítólag felhasználói voltak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazásnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint a 2016-os összeesküvést is szervezték.

A hatósági fellépés ezúttal magán és állami tulajdonú gazdasági társaságok alkalmazottjai ellen irányul. A rendőrség a reggeli órákban 171 embert már őrizetbe vett. Hét gyanúsított tudhatóan külföldön tartózkodik.

Az NTV török hírtelevízió hétfőn késő este arról számolt be, hogy az ankarai nyomozástól függetlenül, de ugyancsak gülenizmus gyanújával letartóztatták a nyugat-törökországi Izmir tartomány Urla városának ellenzéki polgármesterét, Ibrahim Burak Oguzt. A férfi igazgatótanácsi tagja volt az Izmiri Fiatal Üzletemberek Egyesületének (IGID), amelyet a török kormányzat gülenista kötődése miatt korábban bezáratott. Oguz az első olyan polgármester, aki nem a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), hanem a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben győzött a márciusi 31-ei helyhatósági választásokon, és letartóztatták.

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016-os – sikertelenül végződött – hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos álláspont szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.

Törökország Gülen mozgalmát fegyveres terrorszervezetté nyilvánította, így a rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is. A hatóságok az elmúlt három és fél évben százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török kormányzatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!