változás

2019.06.16. 13:38

Több közjegyzői díj is csökken

A július elsején hatályba lépő új rendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat.

A változásokról Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője beszélt az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő az egyik legfontosabb változásként említette, hogy a lakásvásárlásoknál a jelzáloghitel-szerződéshez kapcsolódó kötelezettségvállaló nyilatkozat díja a közjegyzői szerződés szokásos munkadíjának 30 százaléka lesz az eddigi 50 százalék helyett.

A nyugdíjkorhatárt betöltöttek az öröklési, tartási és életjáradéki szerződések megkötésénél 25 százalék díjkedvezményt kapnak az eddigi közjegyzői munkadíjhoz képest. Felére csökkentik a díjat a szociális vagy egészségügyi okok miatt közjegyzői közreműködésre szorulóknál, például látássérültek vagy kórházban fekvő betegek esetében az egyoldalú jognyilatkozatoknál, meghatalmazásoknál vagy végintézkedéseknél.

A nagycsaládosok, akik közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést, a szokásos munkadíjból 25 százalék kedvezményt kapnak. Az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig, ha az illetéktörvényben támasztott egyéb feltételeknek is megfelelnek, a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük – ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!