Ország-világ

2019.05.15. 16:18

Több beteget is megmérgezhetett egy francia orvos

Mintegy 50 esetről lehet szó, amelyekben az altatóorvost azzal gyanúsítják, hogy nem megfelelően végezte munkáját.

Több beteget is megmérgezhetett egy franciaországi orvos. A férfi jelenleg vizsgálati fogságban van a kelet-franciaországi Besançon városában – számolt be szerdán a FranceInfo televíziós csatorna a honlapján.

A hírportál értesülései szerint mintegy 50 esetről lehet szó, amelyekben az altatóorvost azzal gyanúsítják, hogy nem megfelelően végezte munkáját. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy emiatt halálesetek is bekövetkeztek-e.

A 47 éves férfit hétfőn vették őrizetbe, azóta ki is hallgatták. Az orvos védőügyvédje a helyi médiában tagadta a védence ellen felhozott vádakat.

A FranceInfo beszámolt arról is, hogy az orvost már 2017-ben szándékos mérgezéssel vádolták, majd végül felmentették. Akkor azzal gyanúsították, hogy hét beteget mérgezett meg két besançoni magánklinikán 2008-2017 között; rutineljárások során léptek fel problémák. A betegek közül ketten meghaltak, ötöt újra lehetett éleszteni.

Az orvost akkor felmentették, ugyanis a nyomozások eredményei szerint a betegek hozzájárultak ahhoz, hogy magas dózisban adjanak be nekik altatószert és káliumot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!