bűnügy

2019.05.31. 20:23

Terroristák gyilkoltak Mozambikban

A szélsőségesek házi készítésű robbanószerkezetekkel dobáltak meg egy teherautót, majd tüzet nyitottak rá.

Legalább tizenhat embert gyilkoltak meg iszlamista terroristák Mozambik északi részén egy rajtaütésben – közölték helyi tisztségviselők pénteken.

Értesülések szerint a szélsőségesek egy katonák által kísért – utasokat és árukat szállító – teherautót támadtak meg lesből egy úton Macomia körzetben.

„Nyolc emberrel még a járműben végeztek, hét másikkal pedig akkor, amikor megpróbáltak elmenekülni” – közölte az AFP francia hírügynökséggel egy tanár, aki egyik munkatársát vesztette el a támadásban. Egy további áldozat később kórházba kerülve halt bele sebeibe. Összesen mintegy tíz embert szállítottak kórházba.

A szélsőségesek házi készítésű robbanószerkezetekkel dobálták meg a teherautót, majd tüzet nyitottak rá.

„Nem hagytak időt a katonáknak reagálásra. A támadók egy szemtanú szerint legkevesebb heten voltak, s mind férfiak” – mondta egy helyi tisztségviselő az AFP-nek. Hozzátette: a halottak között van három katona is.

Iszlamista csoportok 2017 vége óta tartják rettegésben Mozambik főként muszlimok lakta északi térségeit, falvakat pusztítva el és ezreket kényszerítve otthonaik elhagyására. Azóta mintegy 200 ember esett áldozatul a szélsőségesek támadásainak. A maputói vezetés ezért további biztonsági erőket vezényelt a forrongó térségbe, de a biztonsági helyzet továbbra is feszült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!