most emeltek vádat ellene

2018.05.07. 11:23

Teli fazék forralt bort öntött három emberre egy férfi

A férfi még 2014-ben a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron forrázta le kollégáit. Súlyos sérüléseket okozott.

A Fővárosi Főügyészség most emelt vádat ellene – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel hétfőn.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a férfi az egyik standnál pohárleszedőként dolgozott, hajnalban már ittas állapotban volt, és fogyasztani akart az üzlethelyiség konyhájában lévő italokból.

A pultvezető ezt nem engedte neki, ezért indulatosan kiabálni kezdett vele. A pénztárosként dolgozó férfi közéjük lépett, de a vádlott őt ütlegelni kezdte. A veszekedést és dulakodást látva az egyik pultos nő is hozzájuk sietett, és pultvezető kolléganőjével közösen megpróbálták szétválasztani a férfiakat, de eközben mindketten elestek.

A vádlott ekkor a tűzhelyről lerántotta az egyik 90 liter űrtartalmú, forralt borral csaknem teli fazekat, és annak tartalmát a földön fekvő két nőre, valamint a közvetlenül mellettük álló férfira borította.

A közlemény szerint az egyik nő maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó égési sérüléseket szenvedett. Kolléganőjének mellkasa és mindkét lába, a férfinak a keze égett meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen három rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!