védhetetlen, vállalhatatlan

2019.10.10. 22:16

Tarlós István: Borkai Zsolt méltatlanná vált tisztségére

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta, felháborítja és elkeseríti a győri polgármester története.

„Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan” – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában, majd kifejtette, sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt „előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára”.

„Nem érzi, hogy mi lenne a kötelessége?” – kérdezte Tarlós István, aki azt is megjegyezte, attól fél, hogy Budapesten is vannak emberek, akiket elgondolkodtat az eset.

Kiemelte, a mostaninál „erkölcstelenebb, mellébeszélősebb, súlyos valótlanságok sorozatát tartalmazó” kampányban még nem vett részt. Elítélte Alföldi Róbert és Karácsony Gergely közös rendezvényének megzavarását, valamint hangsúlyozta, a Párbeszéd irodájában történtek és a zuglói, kispesti történet „se semmi”, utóbbi szerinte felér egy gazdasági önfeljelentéssel.

A Fidesz-KDNP jelöltje úgy fogalmazott, egyetlen korábbi ellenfele sem produkált olyan „siránkozós, kéztördelős, totálisan gátlástalan hazudozást, mint ami itt történt”.

A városvezető abszolút gátlástalan valótlanságok szakadatlan láncolatának nevezte Karácsony Gergely kampányát, aki szerinte mindig ugyanazokat a végrehajthatatlan, félrevezető kampányígéretet fogalmazza meg. Példaként említette, hogy Karácsony Gergely úgy tett ígéretet az ingatlanadóra, hogy azt Zugló polgármestereként bevezethette volna, főpolgármesterként azonban erre már nincs jogi lehetősége.

Tarlós István szólt arról is, Karácsony Gergely nincs tisztában a költségvetés szerkezetével.

„Ezt mutatja, hogy Zuglóban 2 milliárd forintos hiányt várnak az év végére, miközben a kifizetetlen számlákat nem is lehet ismerni, mert azokat Karácsony Gergely törvénysértő módon titkosította” – mondta.

A főpolgármester hangsúlyozta,

Karácsony Gergely a főváros költségvetését sem ismeri, ugyanis állításával ellentétben Budapestnek nincs működési tartozása, kizárólag fejlesztésre fordítható hitelkerete.

Tarlós István kitért arra is, Karácsony Gergely a 14 éven aluliak ingyenes közösségi közlekedésére, valamint a 20 ezer forintos rezsitámogatásra vonatkozó ígéretei 13-18 milliárd forintos hiányt okoznának.

„Ezek legalább akkora ostobaságok, mint a szocialista Horváth Csaba 2010-es ígérete az ingyenes BKV-ra” – tette hozzá.

Tarlós István elmondta, várhatóan határozatképtelen lesz az ellenzék által szombatra összehívott rendkívüli fővárosi közgyűlés.

„Ez csak valami politikai kamu lehet megint” – fogalmazott, majd emlékeztetett, Karácsony Gergely korábban az illetékes bizottságban megszavazta, hogy a jelenlegi konzorcium végezze a rágcsálóirtást. Felidézte azt is, hogy az ügyben a rendőrség megállapította, a társaság valós referenciákat nyújtott be, az országos tiszti főorvos pedig szeptember végén közölte, nincs közegészségügyi járványveszély.

A főpolgármester kiemelte, a kampányban végig igyekezett arról beszélni, amiről kell.

Eredményeit sorolva hangsúlyozta,

170 projektet valósítottak meg, köztük a négyes metró befejezését, a 2-es és 4-es metrószerelvények beszerzését, a 3-as metró felújításának megkezdését, a BKV járműállományának nagyarányú cseréjét, a budai fonódó villamosvonal kialakítását és a város működésének stabilizálását.

Hangsúlyozta, miközben az ellenzék folyamatosan csak kritikákat fogalmaz meg, addig Brüsszelből kitüntetést kaptak, amiért Budapest lett Európa legjobb úti célja, a brit Economist újság legélhetőbb városokat tartalmazó listáján pedig 2010 óta 20 helyet javított a főváros.

A főpolgármester az indulásra váró beruházások között említette a Lánchíd és környéke teljes felújítását, a ferihegyi gyorsforgalmi út újjáépítését, a BKV további járműcseréit, a Blaha Lujza és a Széna tér felújítását, valamint további kerékpárutak építését. Hozzátette, 2020 közepére hatályba lép az idő alapú elektronikus jegyrendszer, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egy nagyságrenddel kisebb céggé változhat, a kerékpárosok aránya pedig 10 százalékra emelkedhet a városi közlekedésben.

Tarlós István szerint a dugódíj legkorábban 2023-ban, a 3-as metró felújításának teljes befejezését követően kerülhet szóba, amennyiben megszűnik annak jelenlegi törvényi tiltása. Emlékeztetett, két verziót készítettek elő, az övezetek kijelölését és a behajtási díjak megállapítását pedig társadalmi párbeszédnek kell megelőznie.

Ezúttal is elmondta, régóta szeretné egységesíteni a budapesti parkolást, és ezt a témát nem fogja elengedni.

„A XII. és XIII. kerületben jól működik a parkolás, de Zuglóban 300 millió forintos veszteséggel tervezték meg a fizető parkolást erre az évre, Karácsony Gergely pedig a mai napig nem teljesíti a helyiek ingyenes parkolására vonatkozó testületi döntést” – közölte.

A kormánypárti politikus megjegyezte, egyetért abban Demszky Gábor korábbi főpolgármesterrel, hogy a városnak többet kell visszakapnia az adóbefizetésekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!