Diplomáciai konfliktus

2017.08.28. 07:40

Szijjártó: megmarad a kibékíthetetlen ellentét a bevándorláspárti kormányokkal

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg – erről Szijjártó Péter a hétfői Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat, amely kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt.

Szijjártó Péter a lapnak azt mondta: a viták legfontosabb oka, hogy vannak bevándorláspárti kormányok Európában, a magyar kormány pedig egyértelművé tette, hogy nem enged be illegális bevándorlókat Magyarországra, a biztonság pártján áll. Ez a kibékíthetetlen ellentét ott lesz a következő időszakban is, mert mi nem fogunk meghátrálni, és valószínűleg a másik oldalon lévők sem fogják azt mondani, hogy Magyarországnak igaza van – hangsúlyozta.

A miniszter úgy vélte, bírálatok biztosan lesznek, egyebek között a közelgő németországi és ausztriai választások kapcsán, ahol a jelöltek megpróbálják bevonni Magyarországot a kampányba.

A távozó holland diplomata Magyarországot érintő kijelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha egy nagykövet a magyar kormány és a terroristák motivációi közé egyenlőségjelet tesz, ezzel mindenképpen átlépi a vörös vonalat, ez elfogadhatatlan. Hozzáfűzte:

„Én olyan külpolitikát folytatok, amely kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt, nem vagyunk hajlandók meghunyászkodni senki előtt, ha a több mint ezeréves magyar államot nem tartják tiszteletben.”

Szijjártó Péter szerint a jó kétoldalú kapcsolatok sikere a kölcsönös tiszteleten áll vagy bukik. Megjegyezte, hogy erről beszélt Bert Koenders holland külügyminiszterrel is, akivel bár vannak vitái, de azok mindig a kölcsönös tisztelet talaján, kulturáltan zajlanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!