szigorítás

2019.05.21. 14:27

Szerbiában bevezetik a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést

Megszűnik a korábbi, 40 évig terjedő börtönbüntetés és bizonyos esetekben az elítéltek 27 év után feltételesen szabad lábra helyezhetők lesznek.

Bevezetik a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést Szerbiában a nemi erőszakot elkövetők, valamint a gyermekgyilkosok, illetve a várandós nők és a magatehetetlenek gyilkosai számára – a szerb parlament kedden fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) erre vonatkozó módosítását.

Ezzel egyúttal megszűnik a korábbi, 40 évig terjedő börtönbüntetés, így életfogytig tartó börtönbüntetésre lesznek ítélhetők a jövőben a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok végrehajtói, a kiskorúak megrontói, a legmagasabb állami méltóságok gyilkosai, az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága ellen súlyosan vétők, valamint a népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményekre, háborús bűnökre vagy terrorista cselekményekre szövetkezők.

A törvénymódosítás szerint az elítéltek ezentúl legalább 27 letöltött év után lesznek feltételesen szabad lábra helyezhetők, kivéve a gyermekek, várandósok és magatehetetlenek gyilkosai, esetükben nem lesz mód a feltételes szabadon bocsátásra. Ez utóbbi módosítást szerb és külföldi jogászok is bírálták, szerintük ugyanis nem emberséges, és ellentétes a nemzetközi joggal az, hogy egy elítéltnek ne legyen lehetősége a fellebbezésre.

A törvénymódosítással súlyosbították a visszaeső bűnözők büntetési tételeit. Emellett szigorúbb büntetések szabhatók ki ezentúl a kínzásért, a zaklatásért, a családon belüli erőszakért, az adócsalásért, az állatkínzásért és -gyilkolásért, a hivatalos személy munkájának hátráltatásáért, a hivatalos személy elleni támadásért, valamint a sporteseményeken történő erőszakos viselkedésért. A Szerbiai Ügyvédi Kamara javaslatára a büntető törvénykönyvbe új büntetési tételként került be az ügyvédek elleni támadás.

A Btk. módosítására a 250 tagú parlament 159 képviselője szavazott igennel, az ülésen nem vettek részt a törvényhozás munkáját hónapok óta bojkottáló ellenzéki képviselők.

A javaslat civil kezdeményezésre készült el. A tizenhat éves Tijana Juricot 2014-ben elrabolták és meggyilkolták. Gyilkosát 40 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A kislány édesapja azt mondta, elégedett a büntetéssel, később mégis petíciót indított az életfogytig tartó börtönbüntetés bevezetésére, amelyet több mint 160 ezren írtak alá, így a javaslat a parlament elé került. A büntető törvénykönyv módosítása azonban csak a hatályba lépés után elítéltekre vonatkozik, így Tijana Juric gyilkosa büntetése kétharmadának letöltését követően kérheti feltételes szabadon bocsátását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!