Ország-világ

2020.09.22. 06:24

Széles körű társadalmi konszenzus van a kormány intézkedéseiről

A magyarok hatvan százaléka a munkahelyek elvesztését véli a legaggasztóbbnak a koronavírus terjedésének gazdasági hatásai közül, míg 14, illetve tíz százalékuk az élelmiszerárak emelkedését és a jövedelmek csökkenését tartja a legnagyobb problémának – derül ki a Századvég elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogy mi a magyar lakosság álláspontja a járványhelyzettel, valamint az ezzel összefüggő kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban.

A Századvég új kutatása alapján megállapítható, hogy a megkérdezettek többsége, vagyis 61 százaléka szerint a járvány második hulláma már elérte Magyarországot, ezzel szemben 18 százalékuk úgy véli, hogy ez csak szeptember végén vagy október elején várható, hét százalékuk pedig egyáltalán nem számít rá.

A Századvég felmérése kitért a koronavírus-járvány negatív következményeire is – írja a Magyar Nemzet.

A válaszadók hetven százaléka szerint a járvány elsődlegesen a gazdaságot, a munkahelyeket veszélyezteti, míg 27 százalékuk úgy gondolja, hogy elsősorban az emberi egészségre nézve veszélyes.

A koronavírus terjedésének gazdasági hatásai közül a magyarok hatvan százaléka a munkahelyek elvesztését véli a legaggasztóbbnak, míg 14, illetve tíz százalékuk az élelmiszerárak emelkedését és a jövedelmek csökkenését ítéli a leginkább aggasztó problémának. Ugyanakkor nagyon csekély, kevesebb mint két százalék azoknak az aránya, akik attól tartanak, hogy a járvány következtében nem tudják majd kifizetni rezsiköltségeiket, valamint törleszteni hiteleiket.

Reálisan ítéljük meg a járvány súlyát

A felmérésben a válaszadók 62 százaléka helyezkedett arra az álláspontra, hogy a fertőzések számának emelkedéséért a nem kellően hatékonyan védekező uniós országok, és az ezekből történő behurcolás jelensége a felelős, és pusztán a 21 százalékuk okolja a magyar kormányt az esetszámok növekedéséért.

Fotó: Századvég Alapítvány

A Századvég kutatása alapján megállapítható továbbá, hogy a magyarok a védőoltásban látják a korábban megszokott mindennapi élethez való visszatérés garanciáját. A megkérdezettek 41 százaléka úgy véli, hogy

az élet csak akkor térhet vissza a normális kerékvágásba, ha lesz a koronavírus ellen megfelelő védőoltás, míg a 36 százalékuk szerint – a vakcinától függetlenül – ez már a következő évben is bekövetkezhet.

Az elmúlt időszakban a közbeszédben megjelentek a járvány jelentette fenyegetés súlyosságát megkérdőjelező vélemények, ezért a felmérés megvizsgálta a magyarok álláspontját ebben a kérdésben is. A kutatás rávilágít arra, hogy a lakosság továbbra is reálisan ítéli meg a járványhelyzet súlyát: a válaszadók több mint kétharmada, vagyis

68 százaléka hamisnak gondolja azt az állítást, miszerint a koronavírus jelentősége el van túlozva,

ezzel szemben a 29 százalékuk úgy vélekedik, hogy ez egy média-vírus, amely nem jelent valódi veszélyt az emberek egészségére.

Az országnak működnie kell

A Századvég által megkérdezettek elsöprő többsége, összesen 96 százalék egyetért azzal, hogy a szükséges biztonsági előírások betartásával a gazdaságnak működnie kell, és hagyni kell dolgozni az embereket, ezzel szemben csak három százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra.

Fotó: Századvég Alapítvány

Hasonló képet láthatunk az iskolai oktatás és az óvodai nevelés őszi újraindítását illetően. A válaszadók 79 százaléka egyetért az iskolák és óvodák újranyitásával, és mindössze a 15 százalékuk ellenzi ezt a lépést.

A Századvég szerint megállapítható továbbá, hogy társadalmi konszenzus alakult ki a koronavírus-járvány elleni védekezést célzó, őszi kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban.

A kórházakban és idősotthonokban elrendelt látogatási tilalmat, valamint az ingyenes influenza elleni oltás bevezetését a magyarok 92-92 százaléka támogatja, ezzel szemben a 7-7 százalékuk nem tartja helyesnek ezeket a döntéseket. A zárt terekben történő kötelező maszkviseléssel és ennek szigorú ellenőrzésével a megkérdezettek 89 százaléka ért egyetért, míg tíz százalékuk ellenzi ezt a lépést. Ezen felül a testhőmérséklet kötelező ellenőrzését az iskolákban a válaszadók 85 százaléka helyesli, míg 14 százalékuk ellenkezően vélekedik róla – olvasható a Századvég elemzésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!