Járvány

2020.03.14. 22:50

Spanyolország korlátozza lakosai szabad mozgását a következő tizenöt napban

Így akarják lassítani a koronavírus-járvány terjedését.

Spanyolország szükségállapot bevezetésével korlátozza lakosai szabad mozgását a következő tizenöt napban – ismertette a kormány döntését a miniszterelnök szombat este Madridban.

Pedro Sánchez elmondta:

ebben az időszakban az emberek alapvetően csak az otthonuk és munkahelyük között közlekedhetnek.

Ezenkívül egészségügyi intézménybe, élelmiszerboltba, patikába, bankba, biztosítóhoz, trafikba, tisztítóba, benzinkútra mehetnek, illetve előre nem látható sürgős esetben tartózkodhatnak közterületen – részletezte.

Az egész ország területén felfüggesztik az oktatást az óvodától az egyetemig, valamint minden sport- és kulturális rendezvény megtartását is.

Zárva kell tartaniuk a vendéglátóhelyeknek, csak a házhozszállítási szolgáltatás működhet.

A rendelkezés idejére néhány kivétellel a felére csökken az országon belül a vasúti, a közúti, a légi és a vízi tömegközlekedési járatok száma.

A miniszterelnök kitért arra, hogy amíg a szükségállapot tart, az ország egész területén a központi kormány számít a kompetens hatóságnak, és minden területi rendfenntartó testület a belügyminiszter irányítása alá kerül.

A rendelkezés még szombat este érvénybe lép, miután megjelenik a hivatalos közlönyben, és 15 nap leteltével a parlament jóváhagyásával meghosszabbítható.

A miniszterelnök szavai szerint a drasztikus intézkedéseket azért rendelték el, mert Spanyolországban is felgyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése. Egy nap alatt 1500-zal lett több regisztrált beteg, számuk szombaton meghaladta a 6200-at. A betegségbe 193-an haltak bele, és 517-en gyógyultak meg eddig. A fertőzések felét a madridi autonóm közösségből jelentették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!