támadás

2019.05.23. 20:34

Robbanószerekkel megrakott drónt fogtak el Szaúd-Arábiában

Jemenből érkező, robbanószerekkel megrakott drónt fogott el és semmisített meg csütörtökön Szaúd-Arábia – közölte a jemeni húszi lázadók ellen harcoló, Rijád vezette szövetség szóvivője.

„A szaúdi légierő elfogott és megsemmisített egy robbanószerekkel megrakott, húszi milicisták által indított drónt, amelynek a célja a (Szaúd-Arábia déli részén fekvő) Nadzsrán repülőtere volt”

- közölte Turki al-Máliki ezredes, aki az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség idézett.

Hetvenkét óra alatt ez volt a harmadik támadás a nadzsráni repülőtér ellen – jelentette a húszik által ellenőrzött el-Maszíra televízió. Máliki ezredes kedden már közölte, hogy a lázadók egy polgári létesítményre támadtak Nadzsrán tartományban robbanószerekkel megrakott drónnal, a támadásnak nem voltak áldozatai.

Az El-Maszíra korábban már beszámolt egy dróntámadásról, amely felgyújtott egy fegyverraktárt a nadzsráni repülőtérnél.

A televízió szerint a csütörtöki támadás célpontja egy Patriot légvédelmi rakétarendszer volt.

Máliki viszont kijelentette, hogy a lázadók polgári repülőteret támadtak, és „válaszlépést” helyezett kilátásba.

Rijád 2015 óta vezeti azt az arab államok alkotta szövetséget, amely Jemenben az Irán támogatását élvező, az ország nyugati és északi részén jelentős területeket – közöttük a fővárost, Szaanát – ellenőrző síita húszik ellen harcol. A szaúdi vezetésű szövetség az ország déli részét ellenőrző kormánybarát erők támogatására avatkozott be.

A pilóta nélküli repülő szerkezetekkel végzett támadásokat a Perzsa(Arab)-öbölben kiújuló feszültségek időszakában követték el.

A húszik vállalták magukra az egyik szaúd-arábiai kőolajvezetéket megrongáló május 14-i dróntámadást, amelyet két nappal azután hajtottak végre, hogy rejtélyes szabotázst követtek el két szaúdi tankhajó ellen a Perzsa(Arab)-öböl bejáratánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!