Illegális bevándorlás

2019.07.24. 11:41

Prága továbbra is ellenzi a migránsok bármiféle elosztását

A cseh belügyminiszter úgy véli: központokat kellene kialakítani valamelyik észak-afrikai ország kikötőiben, ahol a migránsok uniós vízumot igényelhetnének.

Csehország továbbra is ellenzi az Európába érkező migránsok elosztásának bármiféle mechanizmusát – jelentette ki Jan Hamácek cseh belügyminiszter a párizsi migránskonferencián elhangzottakra reagálva.

„Újra megjelent egy elosztási mechanizmus, de mi határozottan ellene vagyunk” – mondta a miniszter a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban megjelent interjúban.

Emmanuel Macron francia elnök a párizsi informális miniszteri találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy tizennégy ország támogatja a Földközi-tengeren kimentett menedékkérők uniós tagállamok közötti francia-német elosztási mechanizmusát.

„Csehország nem tartozik ebbe a csoportba” – hangsúlyozta a miniszter az interjúban.

„Szerintem nem megoldás behozni az Európai Unióba a migránsokat, s csak azután foglalkozni azzal, mi is legyen velük. Amennyiben meg kell oldanunk ezt a helyzetet, akkor azt az Európai Unió területén kívül kell megtennünk”

- mondta Hamácek, aki nem vett részt a párizsi tanácskozáson, mert Csehország nagyköveti szinten képviseltette magát.

A cseh belügyminiszter úgy véli: központokat kellene kialakítani valamelyik észak-afrikai ország kikötőiben, ahol a migránsok uniós vízumot igényelhetnének.

„Ha az emberek menedéket akarnak kérni, akkor azt az Európai Unió országain kívül kellene megtenniük” – vélekedett Jan Hamácek.

Csehország és a három másik visegrádi ország (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) a migránsok átvételét a leghatározottabban elutasító uniós tagállamok közé tartoznak – írta a tekintélyes cseh napilap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!