Terror

2017.11.24. 14:35

Pokolgépek robbantak egy mecsetnél Egyiptomban

Már több mint 300 áldozata van annak a merényletnek, amelyet pénteken Egyiptomban több robbantással és lőfegyverekkel követtek el egy mecsetnél. Az áldozatok között 27 gyermek van.

A merényletet a Sínai-félszigeten, Aris városától 40 kilométerre északra, Bir al-Abdban hajtották végre. Az elkövetők akkor robbantották fel a mecset köré telepített eszközeiket, amikor a hívek épp távoztak a templomból. Akik túlélték a robbanásokat, azokra lőni kezdtek a terroristák, később pedig a sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak.

A mecset a támadás után. Forrás: MTI / EPA

Üzenet és az elrettentés lehetett a támadás célja a szakértő szerint

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint csak idő kérdése, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalja magára a merényletet.

Az M1 csatornának nyilatkozva elmondta, hogy valószínű, az Iszlám Állam áll a merénylet mögött, mert ebben a térségben, a Sínai-félszigeten harmadik éve gyakorlatilag egy „fiókszervezete” működik a terrorszervezetnek, amelyet az egyiptomi hadsereg még nem tudott felszámolni. Úgy fogalmazott: olyan enkláve alakult ki, amelyről nem zárható ki, hogy a dzsihadisták menekülési útvonala lesz Szíriából vagy Irakból.

Ennél a merényletnél nem a vallási szempontot kell kiemelni, hanem egyfajta elrettentés lehetett a terroristák célja, mert nem szeretnék, hogy a gyéren lakott területre az egyiptomi kormányerők nagyobb létszámban bevonuljanak – mondta.

Hozzátette: „üzenet” is lehetett a támadás a környéken élő mérsékelt muszlimoknak, akik adott esetben nem szimpatizálnak az Iszlám Állam radikális nézeteivel.

Az egyiptomi légierő támadást indított a támadók feltételezett rejtekhelyei ellen

Időközben az egyiptomi légierő légi csapásokat mért azokra a hegyvidéki területekre, amelyekre feltehetően visszahúzódtak a merénylők, akik pár órával korábban megtámadták egy mecsetet Bír-el-Abdban.

Az egyiptomi államfő, Abdel-Fattáh Esz-Szíszi kíméletlen válaszcsapással fenyegette meg az elkövetőket.

„A hadsereg és a rendőrség minden erővel megtorolja mártírjaink halálát” – fogalmazott televíziós beszédben Szíszi.

A merényletet a Sínai-félsziget északi részén követték el. Az egyiptomi légierő a Bír-el-Abd körüli hegyvidék több pontjára is csapást mért, de az eredményességről még nincs hír.

Áder János köztársasági elnök részvéttáviratot küldött Abdel-Fattáh Esz-Szíszinek, Egyiptom elnökének

A köztársasági elnök azt írta: mély megrendüléssel értesült arról, hogy Bír-el-Abd városában kegyetlen tömegmészárlást követtek el, amely több száz ártatlan egyiptomi állampolgár életét követelte.

Áder János őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és barátainak, Egyiptom népének. Mint írta, ezekben a nehéz órákban „magyar részről lélekben ott vagyunk mindazokkal, akik a gonosz terrortámadás után most szeretteiket gyászolják”. Hozzátette: szívből átérezzük veszteségüket, osztozunk fájdalmukban és mielőbbi felgyógyulást kívánunk az embertelen merénylet sebesültjeinek.

Magyarország a jövőben is minden támogatást megad ahhoz, hogy a gyilkolás, a terror megszállottjai a világon sehol se fenyegethessék a hitüket békésen megvalló, jóakaratú emberek életét – olvasható a táviratban.

 Borítóképünk a merénylet áldozatainak holttestei láthatók. Forrás: MTI / EPA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!