terror

2019.05.08. 07:39

Pokolgép robbant Lahorban egy szúfi szentélynél

Pokolgépes merényletet követtek el szerdán a pakisztáni Lahor városban egy szúfi szentélynél, biztonsági őrök közelében, a robbanásnak legkevesebb három halálos áldozata és 15 sebesültje van – közölték hivatalosan.

Az ország második legnagyobb városának rendőrkapitánya, Gazanfar Ali elmondta, hogy a merénylők célpontjai nyilvánvalóan a biztonsági őrök voltak a ramadán muszlim böjti hónap másnapján a Data Darbar nevű szúfi szentélynél, amely az egyik legnagyobb Dél-Ázsiában. A szentélyen belül és kívül több száz zarándok tartózkodott a robbantás idején. Kórházi források szerint több sebesült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma vélhetően emelkedni fog.

A helyi rendőrség egy tagja az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, vélhetően öngyilkos merénylet történt, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg.

Az al-Dzsazíra hírtelevízió internetes oldala a helyszínre kirendelt mentőalakulatok egyik munkatársára hivatkozva már öt halottról számolt be, hozzátéve, hogy további öt ember állapota válságos. Ugyancsak az al-Dzsazíra magas rangú helyi rendőri forrásra hivatkozva arról értesít, hogy a halottak közt három rendőr van.

Az EFE spanyol hírügynökség szintén öt halottról számol be.

A PTV állami tévé képein megrongálódott járművek és a sebesülteket ellátó mentők voltak láthatók.

A merénylet elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.

A szentély ellen 2010-ben már elkövettek egy merényletet: a több mint 40 halálos áldozatot követelő terrortámadás óta az épületet biztonsági őrök védik.

Pakisztánban az iszlám misztikus irányzatát követő szúfik és szentélyeik ellen az elmúlt évtizedekben az iszlám szélsőségesek többször követtek el merényletet, mert tévtanításokkal vádolják őket.

Az iszlám vallás előírásai szerint ramadán idején fel kell függeszteni mindenféle harci cselekményt, ezt azonban sok szélsőséges dzsihadista szervezet évről évre figyelmen kívül hagyja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!