Járvány

2020.05.18. 12:22

Petőfi Sándor szavaival utalt a rendkívüli jogrend körüli támadásokra Varga Judit

Ahogy Petőfi Sándor írta: “Az idő igaz, s eldönti, ami nem az„ – kezdte tájékoztatását az igazságügyi miniszter.

A kormány a törvény elfogadásakor és azt követően is mindig hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetésre kerül a rendkívüli jogrend – írta Varga Judit a közösségi oldalán.

Ahogy azt miniszterelnök úr pénteken jelezte, már májusban beterjesztésre kerülhet az erre vonatkozó törvényjavaslat, és annak az Országgyűlés által való megtárgyalását valamint elfogadását követően, már júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon – folytatta.

Ugyan bocsánatot eddig sem kértek és ezután sem fognak kérni, azért érdemes visszaemlékeznünk arra, hogy a világjárvány kellős közepén és a hazai védekezés legnehezebb napjaiban a hazai ellenzéki pártok képviselői, karöltve a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a jól ismert szatelit civilszervezeteikkel, mással sem voltak elfoglalva, mint hogy egy soha nem látott intenzitású, koordinált politikai támadást intézzenek hazánk ellen.

Ennek részeként a legképtelenebb vádak, lejárató információk és álhírek terjesztésétől sem riadtak vissza. Volt itt minden: diktatúra, az Országgyűlés bezárása, újságírók bebörtönzése...

Hozzátette: eközben a magyar kormány, élve a demokratikus felhatalmazásával, közösen a magyar emberekkel azon dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírus okozta egészségügyi és gazdasági hatásokat.

A fent említett képtelen vádak módszeres terjesztése ugyan sok kárt okozott Magyarország nemzetközi hírnevének,

de annyi haszna talán volt, hogy ismét mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki mire és kinek az érdekében használja fel a rendelkezésére álló lehetőségeket egy veszélyhelyzetben.

Érdeklődéssel tekintünk az előttünk álló napok elé – írta a miniszter.

Vajon legalább annyi lesz-e a vádak terjesztőiben, a diktatúrázókban, nácizókban, hogy ha már bocsánatot nem is kérnek, de legalább a valóságról beszámolnak?

- zárta írását Varga Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!