27°
26°
17°

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban

A demonstrálók kedd éjszaka kezdtek gyülekezni a törvényhozói testület épülete körül, hogy ellehetetlenítsék a szerda délelőttre tervezett ülést, melyen a törvényhozók az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna.

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban, miután az új kiadatási törvény tervezete ellen tiltakozók többször nekinyomultak a kordonoknak, melyek mögött rendőrsorfal állt fel a kormányzati épületek védelmére – írta szerdán a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

A rendőrök előbb paprikasprayt vetettek be a felbőszült tüntetőkkel szemben, akik arcmaszkokkal és esernyőkkel védekeztek a maró anyag ellen.

A rendőrök táblákon figyelmeztették a demonstrálókat, hogy amennyiben előrenyomulnak, erőszakot fognak alkalmazni velük szemben – jelentette a SCMP.

A paprikaspray azonban nem tántorította el a tiltakozókat, akik rövid hátrálás után újra és újra nekifeszültek a barikádoknak. A tömegből néhányan meg is dobálták a rendőröket.

A rendőrség nem sokkal később több alkalommal könnygázt és vízágyúkat is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe. A lépést azzal indokolták, hogy a békés demonstráció zavargássá alakult.

Miután néhány tüntető bejutott a kormányzati komplexum egyik épületébe, a rohamrendőrök ott is könnygázt, illetve füstbombákat alkalmaztak.

Az összecsapások jelenleg is zajlanak, a helyszínen készült felvételeken látható, hogy többen megsérültek, de a tömeg még így is kitart, újra és újra előrenyomul.

A hongkongi törvényhozás a blokád miatt kénytelen volt elnapolni az ülést, de nem vették le a napirendről a javasolt törvénymódosítást, amelyet a kormányzat június 20. előtt el akar fogadtatni.

A demonstrálók – zömében húszas éveik elején járó fiatalok – rövid ebédszünet után visszatértek az utcákra, mert el akarják érni, hogy a kormányzat tegyen le a törvénytervezetről.

Az új kiadatási törvényt sokan amiatt támadják, mert lehetővé tenné, hogy Hongkong szökevényeket – köztük esetleg politikai menekülteket – adjon ki Kínának, Peking ráadásul régebbi ügyekben is kérelmezhetné egyesek kiadatását. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességességét és átláthatóságát.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását.

Hozzászólások

egyértelmű siker
Már most globális kasszasiker a Toy Story 4
2019.06.24
szerencsétlenség / 42 perce
Összeütközött és lezuhant két harci repülő Németországban (videó)
Az egyik pilóta sikeresen landolt egy fán, társát órákkal később azonban holtan találták meg.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Madarász István Madi, tatai lakos 47 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. június 26-án, szerdán, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szőcs Géza szomódi lakos, a LATEX volt dolgozója 76 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. június 25-én, kedden, 15 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Wicha József 57 éves korában rövid ideig tartó, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 25-én, kedden, 10 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Füzes József 78 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 24-én, hétfőn, 9 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Érchegyi Tibor életének 69. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Búcsúztatója 2019. június 24-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájánál. Kérjük, részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki! A gyászoló család
"Igám testhezálló, terhem könnyű." (Mt 11,30) Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Tádé Ferenc 2019. június 17-én életének 74. évében hazatért Égi Apácskájához. Életéért hálaadó szentmisét mutatunk be június 21-én, pénteken, 14 órakor a tatai Kapucinusok Templomában, majd a föltámadás reményében átmeneti nyugalomra helyezzük hamvait 15 órakor az Almási úti temetőben. A temetésre érkezőktől kérjük, hogy virágok helyett a rászorulók támogatásával fejezzék ki részvétüket! A Harmadik Világ Alapítvány számlaszáma: 10200902-32710423
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vig László húsipari vállalat nyugdíjasa 76 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 21-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük a részvétnyílvánítások mellőzését! A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csatári László 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 22-én, szombaton, 14 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth László ászári lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 20-án, csütörtökön, 14 óra 30 perckor lesz az ászári temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Istenem, súgd meg halkan, lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam! Álmomban keressen meg engem, még egyszer hadd lássam, hadd öleljem! Nem szólnék róla, mélyen gyötör a bánat, csak hadd lássam még egyszer a drága fiam! Hadd legyen nekem ez a legszebb álmom, súgd meg neki halkan, én mindennap várom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk feledhetetlen Czmerk Ferenc halálának 14. évfordulóján. Gyászoló édesanyja és a család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, nagymama Sipos Tivadarné Erdei Lídia 81 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 18-án, kedden 11 órakor lesz az oroszlányi temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, feleség, nagymama, dédnagymama Szabó Józsefné Grőber Jolán életének 90. évében, 2019. június 1-jén csendben elment. Hamvasztás utáni búcsúztatása Tatabányán, az Újtelepi temető Régi ravatalozójában lesz, 2019. június 20-án, 14 órakor. A gyászoló család Táviratcím: Szabó József 2800 Tatabánya, Mártírok útja 92. 9/3.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Beinschróth József 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 17-én, hétfőn, 11 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Veresné Galambos Éva életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatója 2019. június 18-án, kedden, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájánál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Argai László MOL Rt. nyugdíjas életének 90. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 18-án, kedden, 11 órakor lesz a Szőnyi katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jurián Aurélné Fekete Etel életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, kedden, 17 órakor lesz a szőnyi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Biró Györgyné Major Valéria 82 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 18-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sári Sándorné életének 94. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 18-án, kedden, 13 órakor lesz Tatán az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóka Antal oroszlányi lakos 75 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 19-én, szerdán, 13 órakor lesz az oroszlányi temetőben. A búcsúztatás után a gyászmisét az oroszlányi római katolikus templomban tartjuk 14 órakor. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kongyik István a tatabányai Szénbányák nyugdíjas vájára életének 62. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. június 17-én, hétfőn, 15 óra 30 perckor lesz Környén a református temetőben. A gyászoló család
öngondoskodás nélkül / 1 órája
Nem tesznek félre nyugdíjas éveikre a fiatalok
kulisszatitkok / 1 órája
Ilyen egy fesztivál a sofőr szemével
Szaniszló Hajnalka
tragédia / 1 órája
Saját óriáskígyója fojtott meg egy indonéz férfit
befektetés / 1 órája
Szigetnyi nyugalmat vesznek maguknak a gazdagok
margó fesztivál / 1 órája
Nem kell félni a kortárs irodalomtól
Kaméleon átverés / 2 órája
Vírusvédelemnek látszik, közben ez maga a vírus