Fegyház vár rá

2018.06.28. 10:50

Országos betöréssorozat miatt emelt vádat az ügyészség

Kilenc megyében követett el betöréses lopásokat az a 44 éves férfi, aki ellen a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat - közölte a Nógrád megyei főügyész csütörtökön.

Bóna Gyula elmondta: a férfi 2014 júliusától 2016 decemberéig 59 lakásbetörést követett el Nógrád, Pest, Heves, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Baranya, Vas, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18 városában. A sértetteknek együttesen mintegy 32 millió forint kárt okozott.

Ismertette, a salgótarjáni rendőrök az ügyben 2015 decemberében indítottak nyomozást, miután az elkövető négy salgótarjáni, városközponti lakótelepi lakásba tört be, és azokból műszaki eszközöket, ékszereket, nagy összegű készpénzt vitt el.

A férfit 2016. december 6-án elfogták, akkor a gépkocsijában olyan tárgyakat találtak, amelyeket aznap tulajdonított el két gyöngyösi ingatlanból.

A főügyész közölte: a betörések módszerét és időpontját elemezve felmerült annak gyanúja, hogy a férfi az ország más városaiban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket. Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi elemző-értékelő szolgálatának támogatásával a Nógrád megyei nyomozóknak sikerült felkutatniuk az ügy további sértettjeit.

A vádlott jellemzően társasházak legfelső emeleti lakásaiba tört be nappal, amikor a sértettek nem voltak otthon. Megrongálta a zárakat és befeszítette a bejárati ajtókat, majd átkutatta a helyiségeket és az ingatlanokból számítógépeket és egyéb műszaki cikkeket, márkás ruhaneműt, cipőt, karórát, arany- és ezüstékszereket, továbbá készpénzt és valutát tulajdonított el.

Bóna Gyula hozzátette: az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ügyében a Salgótarjáni Járásbíróság dönt, a kiszabható büntetés felső határa – tekintettel a többszörös halmazatra és arra, hogy a férfi többszörös visszaeső – több mint 11 év fegyházbüntetés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!