Járvány

2020.02.03. 21:10

Oroszország kitoloncolja a fertőzött külföldieket

A Kínából érkező külföldiek keddtől kezdődően csak a seremetyjevói repülőtéren keresztül érkezhetnek Oroszországba.

„A koronavírus elleni védekezés nemzeti terve lehetővé teszi a fertőzött külföldi állampolgárok kitoloncolását” – jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a hétfői moszkvai kormányülésen.

Misusztyin szerint a kormány által megalakított operatív törzs ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és Oroszországban megvannak a védekezéshez szükséges gyógyszerek és eszközök. Rámutatott, hogy az általa jóváhagyott nemzeti védekezési terv a megbetegedett külföldiek kitoloncolása mellett lehetővé teszi más korlátozó intézkedések, egyebek között az elkülönítés és a karantén bevezetését is.

A kormányfő a koronavírus-helyzetre való tekintettel kezdeményezte az orosz befektetési fórum elhalasztását, amelyet Szocsiban február 12. és 14. között terveztek megtartani.

Tatyjana Golikova, a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes közölte: a Kínából érkező külföldiek keddtől kezdődően csak a seremetyjevói repülőtéren keresztül érkezhetnek Oroszországba.

A szabály csak az Eurázsiai Gazdasági Unió állampolgáraira, a hivatalos küldöttségekre és az oroszországi lakhatási engedéllyel rendelkezőkre nem vonatkozik.

Kijelentette, hogy

ideiglenesen korlátozzák a Kínából származó „egzotikus” állatok, halak és növények minden fajtájának behozatalát és tranzitját.

Szavai szerint jelenleg nincs ok további korlátozó intézkedések meghozatalára, egyebek között rendkívüli állapot kihirdetésére.

Golikova szerint

az orosz hatóságok azt tervezik, hogy a vírus terjedésének megakadályozása érdekében február 14-én leállítják azokat az Oroszország és Kína között közlekedő charterjáratokat.

A két ország között egyébként hétfőn leállt a vasúti személyszállítás, Oroszország távol-keleti határait pedig már múlt héten lezárták.

A miniszterelnök-helyettes elmondta:

az orosz légierő gépei hétfőn indulnak Kínába, hogy kimenekítsék a leginkább fertőzött Hupej tartományból az onnan hazatérni kívánó mintegy 133 orosz állampolgárt. Az evakuáció szerdáig tart majd.

Hozzátette, hogy Oroszország hamarosan humanitárius segélyt küld Kínába, s az ehhez szükséges papírmunka már elkezdődött. Golikova szerint egyébként Peking még mindig nem bocsátotta Moszkva rendelkezésére az új koronavírus vakcinájára és fajtaváltozatára vonatkozó adatokat, így azokat az orosz szakembereknek más forrásból kellett beszerezniük.

Golikova azt ígérte,

később fogják meghatározni, hogy hova toloncolják majd vissza Oroszországból Kínába a vírussal fertőzött embereket.

A kormányfő-helyettes szerint egyébként nem bukkantak koronavírus-fertőzés nyomára azoknak a körében, akik Bajkálontúli területen, illetve a Tyumeny megyében elkülönített kínai beteggel érintkeztek.

Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője, Anna Popova kijelentette, hogy az általa vezetett hatóság tisztségviselői koronavírus-fertőzés gyanúja esetén elrendelhetik bárki kórházba helyezését vagy elkülönítését. A Roszpotrebnadzor egyébként azt javasolta az orosz munkaadóknak, hogy hosszabbítsák meg a holdújév alkalmából hazatért kínai alkalmazottaik szabadságát.

A Magnyit orosz élelmiszerüzlet-lánc hétfőn leállította a zöldség és a gyümölcs behozatalát Kínából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!