Járvány

2020.06.08. 20:03

Óriási tömegek menekülhetnek Afrikából Európába a járvány miatt

Az Európai Unió felé tartó menekülthullámok keletkezhetnek Afrikában a koronavírus-járvány miatt, ezért a közösségnek haladéktalanul a kontinens segítségére kell sietnie – mondta a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős német miniszter egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában.

Brüsszel nem várhat, amíg összeomlanak egész országok, zavargások kezdődnek és ellenőrizetlen menekülthullámok indulnak Afrikában

mondta Gerd Müller a Rheinische Post című német lapnak a nemzetközi fejlesztéspolitikai ügyekért felelős tagállami miniszterek tanácsának hétfői videokonferenciája elé időzített nyilatkozatában.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Afrikában nem csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kell küzdeni, mert már a kórokozó megjelenése előtt is drámai élelmezési és gazdasági válság volt.

A munkanélküliség tömeges, hiány van élelmiszerből és vetőmagból, és a kontinens keleti részén sáskajárás pusztítja a termést. Így milliók éheznek, mire a vírus megérkezik tudatta.

Számos afrikai ország egészségügyi rendszerének a járvány nélküli normál üzemmód is túl nagy kihívás

tette hozzá a miniszter, idézve egy ENSZ-tanulmányt, amely szerint az egészségügyre világszerte fordított kiadások csupán 2 százaléka jut az afrikai ellátórendszerekre.

Rámutatott, hogy míg Németországban a 83,1 millió lakosra több mint 30 ezer intenzív ellátási ágy és ugyanennyi lélegeztetőgép jut, az 50 milliós Kenyában mindössze 80 kórházi ágy alkalmas intenzív ellátásra, és az egész országban 120 lélegeztetőgép van.

Az európai szolidaritás eddig csak befelé irányult, a kontinens államai között érvényesült, és az EU egyetlen cent pótlólagos forrást sem mozgósított az afrikai élelmezési és gazdasági válság enyhítésére. Ezen változtatni kell, az EU-nak el kell indítania egy azonnali programot Afrika és a közel-keleti térség támogatására mondta a német miniszter, hozzátéve, hogy segélyekre és a stabilizációt szolgáló hitelekre is szükség van.

Afrika mind az 54 országát együttvéve az utóbbi időszakban hozzávetőleg naponta 7200 új SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki.

Az esetek nagyjából felét egyetlen országban, Dél-Afrikában regisztrálták. Az igazolt fertőzések viszonylag alacsony száma legfőképpen a koronavírus-tesztek alacsony számával magyarázható, és azt a reménységet, hogy a fiatal népességű kontinenst elkerüli a járvány, egyre inkább felváltják a várható súlyos fejleményekről szóló figyelmeztetések áll a Rheinische Post hírportálján közölt összeállításában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!