Erőpróba

2018.04.26. 11:41

Orbán Viktor testesítheti meg az európai konzervatív forradalmat

Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat: Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet. 

Forrás: afp

Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro reakciós nézeteiről ismert vezető publicistája a Mandinernek.

A sajtó olyannyira alárendelődik Emmanuel Macronnak, olyannyira lenyűgözi őt a személyisége, hogy még az a megvetés sem sérti, amit az elnök az újságírók iránt tanúsít – mondta Ivan Rioufol a Mandinernek adott interjút szemléző Origo összefoglalása szerint. Régebben az elnökséggel foglalkozó újságírók egy, az Élysée-palota udvarára nyíló irodában kaptak helyet, hogy mindig testközelből követhessék a történéseket, Macron hatalomra kerülése után viszont egy sötét, félreeső utcába költöztették őket, ez pedig a legkisebb botrányt sem váltotta ki – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a népességcsere különféle jelenségei, amelyeket egyes kerületekben, városokban, sőt megyékben megfigyelhetünk, tények. Párizs tizedik kerületének egyes részein, ahol Rioufol lakik, az európai világ gyakorlatilag eltűnt, a helyét pedig afrikai és maghrebi utcák vették át.

Ha semmit nem teszünk, hogy visszaszorítsuk a tömeges bevándorlást, és nem vesszük fel a harcot az iszlamista terrorizmussal, amely az előbbi leple alatt bontakozik ki,

2050 Franciaországa semmiben nem fog emlékeztetni a száz évvel azelőttire.

Rioufol szerint a történelem szele a kelet-közép-európai országok felől fúj.

Az ott élők tudják, mit jelent a totalitárius elnyomás, és a többségük elszenvedte az oszmán imperializmust. Nagy-nagy érdeklődéssel és csodálattal követem az európai identitásválságot megérteni képtelen unióval szemben kialakult ellenállási mozgalmakat

- mondta az újságíró.

Orbán Viktor, akit megerősített az országgyűlési választásokon aratott győzelme, úton van afelé, hogy megtestesítse ezt a „konzervatív forradalmat”, amely végigsöpör a kontinensen. A francia jobboldal jól tenné, ha közeledne hozzá. Ami az uniót illeti, a népek védelmének, és nem a határok elutasításának távlatát szem előtt tartva kell újjáépíteni

- mondta Rioufol.

Borítókép: Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistájáról készült fotó 2012. január 17-én

Forrás: AFP PHOTO / BERTRAND GUAY

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!