Ország-világ

2021.04.02. 07:24

Orbán Viktor: április közepére elérjük a hárommillió beoltottat (HALLGASSA MEG!)

Ha nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj lehet a húsvétból – mondta a miniszerelnök a Kossuth rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában.

Budapest, 2021. március 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. március 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a szakembereknek igazuk van, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt – írja az Origo.

Ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, akkor abból nagy baj is lehet

– tette hozzá.

Így haladunk majd az oltásokkal

Több mint 260 ember halt meg, és több mint 9000 ember fertőződött meg csütörtökön, míg 2,135 millió ember egyszer már megkapta az oltást, és több mint 860 ezer ember kapta meg a második oltást. Lassan elérjük azt a pontot, amikor a vakcinák ki fogják fejteni a hatásukat.

Április 4-e után 2,3 millió felett lesz a beoltottak száma, míg a következő héten elérjük a 3 milliót, míg azt követően a 3,5 millió beoltottat

– mondta a kormányfő. Mindenki abban bízik, hogy a nyugati szállítások fel fognak gyorsulni.

Orbán Viktor: Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák

Húsvét után meg lesz a 2,5 millió első beoltott, és ezt követően megváltoznak az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok. Orbán Viktor közölte, hogy ekkortól áttérünk a négyzetméter alapú szabályozásra. Április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák – tette hozzá. Ha elérjük a 3,5 millió oltást, akkor újabb lépések jönnek, de arról csak a jövő héten tájékoztat majd a kormányfő.

Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból

Orbán Viktor szólt arról is, hogy megértően kell fogadni a kritikákat is. Valakik azt gondolják, hogy zárásokkal meg lehet állítani a vírust – mondta. Az első és a második hullámot talán meg lehetett ezekkel állítani. A brit vírust csak lassítani lehet – tette hozzá. A korlátozások és az elszigetelés nem fogja megállítani, csak a vakcinával – mondta a kormányfő. Számos nyugati országnak jóval kevesebb vakcinája van, így sokan most szigorítanak – mondta a kormányfő.

Egyes országok politikai kérdést csináltak a vakcinákból, de mi nem ezt tettük

- hívta fel a figyelmet.

Egy fázissal előrébb vagyunk

A nyugati felsőbbrendűségnek semmilyen alapja nincsen, és ha vége lesz ennek a helyzetnek, akkor világos lesz, hogy az emberek 70 százalékát keleti vakcinával oltották be. Mi nekünk nem kell szakítani a nyugattal, hanem alkalmazkodni kell az új helyzethez – mondta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy a britek nyilvánosságra hozták a nemzetbiztonsági stratégiájukat a következő 10 évre, és ők is arra készülnek, hogy a kelet erősödni fog. Hasonló az ő értékelésük a jövőről a miénkhez – tette hozzá. Most nem a kevélység ideje van, hanem a szelídségé – tette hozzá. Ezért van az, hogy Magyarország most egy fázissal előrébb van.

„Az oltásellenes kampány bűn”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az oltásellenes kampány bűn, mert akit lebeszélnek az oltásról, az meg is hallhat. Ezért valakinek a lelkiismeretével el kell számolnia. Ha valaki nem akar oltást, az ne lépje át azt a határt, hogy másokat lebeszéljen. Míg másokat lebeszélnek, addig magukat beoltják, de ezt a jelenséget elsöpri a népérzület – mondta a kormányfő.

„Mi magyarok védjük meg a saját világunkat”

Az, hogy a baloldal mindig támaszkodni akar valamire (Moszkva, Brüsszel, Washington), az egy politikai hagyomány. Én a másik világhoz tartozom, és a magyarokban bízom, de senkitől nem lehet azt remélni, hogy a magyarok szempontja szerint akar dönteni. Mi magyarok védjük meg a saját világunkat, és rendezzük be úgy, ahogyan mi otthonosan érezzük magunkat -

mondta a kormányfő.

Mérlegen a 16 és 18 év közöttiek oltása

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 3,7 millió ember regisztrált eddig, de a 65 év felettiek regisztráltak 81 százalékát már beoltották. 250 ezer olyan 65 év feletti ember van, aki regisztrált, és még nem kapott oltást – tette hozzá.

Még mindig van olyan 65 év feletti, aki nem regisztrált, és ha nem veszi fel az oltást, ő még veszélyben marad. Még egy kampányt kell csinálnunk az ő érdekükben

- mondta a kormányfő. Elméletileg lehet egy pont, amikor több oltás lesz, mint regisztrált.

A fő kérdés, hogy lehet-e a 16 és 18 év közöttieket oltani, és erről lesz majd egy döntés egy hét múlva.

Ezért nem lehet kötelezővé tenni az oltást

Orbán Viktor arról is beszélt, ha bizonyos szolgáltatásokat összekötnek a védelmi kártyával, akkor tovább nőhet a regisztráltak száma, és nem lesz olyan helyzet, hogy több vakcina van, mint ahány regisztrált. Mi egy szabad világban élünk, és a magyarok kényesek a szabadságukra – mondta a kormányfő. Sokan vannak, akik jobban tudják, hogy mit kellene csinálnia a kormánynak, mint a kormány – tette hozzá. Ha valamire rá akarnak szorítani minket, akkor direkt ellenállunk, és ezért nem lehet kötelezővé tenni felnőtt embereknek az oltást.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

A nagy távlatos kérdésekben sikerült megegyezni

Orbán Viktor a tegnapi csúcstalálkozóról azt mondta, hogy Európa jövője volt a kérdés. Salvini bebizonyította, hogy a tengeren is meg lehet állítani a migrációt, ezért a hősünk – tette hozzá.

A legfontosabb oka a találkozónak az volt, hogy a korábbi hagyományos kereszténydemokrata pártok elkötelezték magukat a baloldallal való együttműködés mellett, és teljesen feladták a nézetüket.

A jobb és a baloldal együttműködése a baloldali programok elfogadását is jelentette – mondta a kormányfő. „Sok millióan úgy érezzük, hogy a korábbi hagyományos értékeket képviselőknek is kell képviselt. A nagy ügyekben fel tudjuk oldani az ellentéteket, így Lengyelországnak biztonsági garanciák kellenek Oroszországgal szemben. Ezekben a nagy távlatos kérdésekben sikerült megegyezni.”

„Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé”

Orbán Viktor közölte, hogy nagy elismeréssel követik az orvosok és ápolók küzdelmét.

Ők a mi hőseink

- tette hozzá. Húsvét van, de a gondolataink gyakran vannak az orvosokkal és az ápolókkal. Mindennap dolgozni fog a kormány is. Ez egy ilyen húsvét – mondta a kormányfő. Ne beszéljünk az oltás ellen és a magyar egészségügy összeomlásáról – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé

- zárta szavait a kormányfő.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. március 5-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!