15°
24°
13°

Orbán Viktor: az ország megvédése nem a NATO, nem az EU feladata, hanem a miénk

A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt.

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt két kormányzati ciklus sikeres alkotmányozási, nemzetpolitikai, gazdasági és családpolitikai fordulata után a most kezdődő ciklus kiemelt fontosságú nemzeti feladata a nemzetbiztonság megerősítése.

A jelen korban értékes biztonság fontosságával kapcsolatban felidézte, az 1990-es években Magyarország testközelből láthatta, hogy háborús konfliktusok akár a szomszédban is kitörhetnek. Most pedig bevándorlók milliói várják, hogy útra kelhessenek – mondta.

Az elkövetkező években a kormány is több mint a duplájára növeli a Magyar Honvédség költségvetését – közölte.

Az új vezérkari főnöktől, Korom Ferenctől – aki a leendő honvédelmi minisztert, Benkő Tibor vezérezredest váltja a poszton – Orbán Viktor a mai kor kihívásainak megfelelően újjászervezett, modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett hadsereget kért, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt.

Azt is kérte tőle, tegye vonzóvá a fiataloknak a katonai pályát, ahhoz ugyanis, hogy a magyar hadsereg erős lehessen, elsősorban a fiatalokat kell megnyerni a honvédelem ügyének.

„Azt várjuk öntől, hogy (…) szerezzen érvényt a katonák között is a katonaélet első számú törvényének: csak a becsület” – mondta Korom Ferencnek.

A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott a távozó honvédelmi miniszternek, Simicskó Istvánnak, aki három éve egy olyan pillanatban vette át a tárcát, amikor

„Magyarország déli határát migránsok tízezrei ostromolták”.

A védelmi rendszer azóta is állja a sarat, őrzi a magyarok biztonságát – tette hozzá.

Benkő Tibor miniszterségével kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy katona közvetlenül a magyar hadsereg éléről vállalja el a honvédelmi miniszteri posztot.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2018. május 16-án
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hozzászólások

Legolvasottabb

1
Gyászoló anya: a fogamzásgátló miatt halt meg a kislányom!
2
Napi menü – Tröszti Klub Étterem
3
Tragédia a bajóti pincesoron: egy ember meghalt, többen megsérültek
4
Zseniális lista terjed Tatáról a neten  – a nyolcadiknál te is nevetni fogsz
5
Megrázó fotók a bajnai halálos balesetről
happy end
Iniesta végleg elbúcsúzott
férfi kosárlabda / 6 órája
A Real Madrid nyerte az Euroligát
A Real Madrid férfi kosárlabdacsapata nyerte meg az Euroligát, miután a sorozat belgrádi döntőjében 85-80-ra legyőzte a Fenerbahce együttesét vasárnap.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Józsefné Nyári Ilona 70 éves korában türelemmel viselt betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2018. május 23-án, szerdán 13 óra 30 perckor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pálinkás Ferenc 89 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 23-án, szerdán 10 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért dolgos kezed, Édes, jó Apánk Isten veled." A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy a szeretett édesapa, nagyapa Pénzes Géza 76 éves korában elhunyt. Temetése 2018. május 22-én, kedden 15 órakor lesz a komáromi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik, fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Tiborné Szabó Magdolna volt Tatabánya, Ifjúmunkás úti lakos életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2018. május 22-én, kedden 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gál Ferenc nyugalmazott bányász 78 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 22-én, kedden 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (régi ravatalozó). A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sátor István 81 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 19-én, szombaton 17 órakor lesz a tarjáni temetőben római katolikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zámbó Béláné Margó 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 23-án, szerdán 11 órakor lesz az oroszlányi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Györök Jánosné Murányi Zsuzsanna életének 67. évében súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 22-én, kedden 13 órakor lesz a mocsai katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Olyan csend van, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Fájó szívvel emlékezem szeretett férjem Valakovics László halálának első évfordulóján. Szerető felesége
"Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel Téged nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen Némethné Sebők Krisztina halálának 4. évfordulójára. Szerető családja, Apa és Anya, testvére és családja
"Te voltál a jóság és a szeretet, elfeledni Téged sohasem lehet, csak nehéz élni Nélküled." Soha nem múló fájdalommal emlékezünk Farkas László halálának 5. évfordulóján. Szerető feleséged és családod
"Szíved pihen, a miénk vérzik, A fájdalmat az élők érzik. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal|, akik ismerték és szerették, hogy Erzse Andrásné Tatai Margit életének 64. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2018. május 18-án, pénteken 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága, jó Édesanyánk Bucsek Józsefné Kövesi Anna életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2018. május 17-én, csütörtökön 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászmisét 2018. május 17-én, 12 órakor tartjuk Tatán, a Kapucinus Templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, s fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Istvánné Mózes Katalin 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 18-án, pénteken 11órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kajtár Sándorné Rózsahegyi Márta 68 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a szőnyi katolikus temetőben. A gyászoló család
"A múltba visszanézve valami nagyon fáj, Valakit keresünk, aki nincs többé már. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk őrzi drága emlékedet. Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." Fájó szívvel emlékezünk feledhetetlen Elbert József halálának 15. évfordulóján. Szerető feleséged, kislányod Aranka, fiad Józsi és unokád Betti
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jankovics Józsefné Agg Erzsébet 91 éves korában elhunyt. Temetése 2018. május 17-én, csütörtökön 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Harasta Mihály a Bányagarázs volt dolgozója életének 82. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 18-án, pénteken 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Czunyi Bálint 79 éves korában elhunyt. Temetése 2018. május 17-én, csütörtökön 15 órakor lesz a mocsai református temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Attila volt környei lakos 93 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 17-én, csütörtökön 16 órakor lesz a környei temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
környezetvédelem / 7 órája
Május utolsó hétvégéjén a természeté a főszerep
késik a papír / 7 órája
A Chelsea-tulaj Abramovics nem kapott vízumot
méltó búcsú / 8 órája
Két góllal köszönt el Torres az Atléticótól
római tenisztorna / 9 órája
Ismét Nadal vezet majd a férfiak között
szuperhősláz / 9 órája
Tarolt a Deadpool 2. az USA-ban
30y / 10 órája
Ellopott hangszereiket keresik Beck Zoliék